Drága barátom, gondolkodj el magadon, de nagyon sürgősen, és ajánlom, hogy a káromkodást szerkeszd ki a hozzászólásodból, meg a személyeskedést is, mert ha te nem teszed, akkor elhiheted, hogy más megteheti. Én tényleg minden tisztelettel mondtam, amit mondtam, te meg támadóan. Hallgass Derex tanácsára. Bárkinek lehet ezen a fórumon bármilyen véleménye, amíg tisztelettel és intelligensen mondja el. Te nem így tetted.
És ráadásul egyáltalán nincs igazad. Kétségbe vonod a próféciák létjogosultságát, ezen az alapon bármit kétségbevonhatnál, amit mondjuk Rikudou mesélt a múltról, vagy bármit, amit nem láttunk materiálisan megvalósulni. Gamamarunak volt 3 próféciája (én legalábbis háromról tudok, most így hirtelen). Az egyik Rikudounak szólt, az beteljesült. A másik Jiraiyáról szólt, hogy majd egy gyerek felbotorkál a Varangyok hegyére. Beteljesült. A harmadik Jiraiyának szólt, arról, hogy hogyan fogja élni az életét, hogy majd lesz egy nagy döntése (ezek mind beteljesültek, és bár az, hogy utazgatott, és írogatott, nagy eséllyel betudható annak, hogy Jiraiya igyekezett a próféciához igazítania az életét, a döntés meghozatala pl. egyáltalán nem következett abból, arra Jiraiya már csak a legeslegvégén jött rá, hogy neki az a bizonyos döntés volt az a döntés, amit meg kellett hoznia), ill. a másik része a tanítványáról szólt.
Na most, tőlem nyugodtan feltételezheted, hogy ez a prófécia hamis, és nem teljesült be, meg hogy Naruto kudarcott vallott, hajrá, élvezzed a történetet, nem fogom rád erőszakolni a véleményem. (És az, hogy szembe megy a történettel, mégis hogy létezhetne csak az én fejemben? Rengetegen gondolják így, hadd ne soroljam fel, de ha visszaolvasol, láthatod. Vagy szerinted olyan nincs, hogy valami szembemenjen a történettel? Az írók nem hibázhatnak? Még Kishimoto is bakizott néha, és vitathatóan szembement a régen lerakott alapokkal, hát még most, hogy már nem is ő írja. Ne légy naiv, az írók sem szentek.)
Ha neked az tetszik, hogy Naruto elbukjon, és kiderüljön, hogy amit évekig olvastunk, az hazugság volt, mert egy hazugságra épült rá a fél történet Pain óta, ha te ebben értékes, követendő, szép és mély üzenetet találsz, akkor hajrá, nem kell kritizálni semmit, élhetünk burokban is, lenyelve mindent, amit elénk tesznek 
És még egyszer, a fogalmazásra vigyázz. Én nem erőszakolom rád a véleményem, nem is kezellek éretlen gyerekként, csupán vitatkozok. Derex érdekes módon, jól felépített hozzászólásokkal képes volt arra, hogy elismerjem, igen, bizonyos esetben elképzelhető egy újabb háború (de nagyon-nagyon csalódott lennék, ha bekövetkezne). Te csak vagdalkozol.
Szerk.: A csillagharcosok egy poénos kifejezés, és arra szoktuk használni, amikor már a karakterek (általában a történet végén) nagyon-nagyon-nagyon erősek lesznek, szinte irreálisan erősek a világhoz képest. Így már gondolom érted.
