Gman2 írta:
Jack azért nem fullad meg, mert gyojin? Az a fogait is megmagyarázza.
Igen. Mondjuk ez érdekes fejlemény.
Az első rosszmájú gondolatom az volt, hogy más módon nem lehetne életben tartani, csak így.

One Piece manga
Gman2 írta:
Jack azért nem fullad meg, mert gyojin? Az a fogait is megmagyarázza.

Hm ez érdekes ezek szerint, ahogy gondoltam Feketeszakállék csak a bázist rombolták le. Egy ilyen csatához valóban nagyon hamar lenne még. Azért Luffynak csak leesett a kép alapján is már ki az apja. 
Természetesen a konyhát is felrobbantotta. Nem is Luffy lenne.
Na meg az a gusztusos étel, amit készített. Sanjinak jó volt a megérzése és tényleg az ő főztje után sóvárog mindenki. 
Na most akkor Jack életben van. Erre egy magyarázatot tudok elképzelni már csak a fogai alapján is, hogy ő egy Halember. Hiszen démongyümölcs használó lévén nem tud úszni, de mint láthatjuk él és virul a víz alatt.
Nos Kaido nagyon állat karakter és egy kissé őrült is. Kid jól megszívta. Először nem láttam rendesen, de nem tudom eldönteni, hogy a jobb karja megvan neki? Mintha a jobb oldala tiszta vér lenne és lehet Kaido ellen ez a karja is odalett? Mindenesetre nekem Kaido szövegéből most az jött át, hogy Kidet elrettentésül odadobja Luffyék elé. Hiszen azt mondta, hogy "Menj és mond meg nekik, hogy jobb ha futnak stb. Eustass Kid Kapitány."
Ebben ha tudtuk erősítsetek már meg ti, hogy értelmezitek.
A másik kérdés, hogy tényleg mi lett Hawkinssal.
Elég érdekes, hogy egy ilyen régi tag, mint Pekoms, mert egyszer egy kis botlása volt máris a társai helyeslik a megölését. Bár egy olyan kalózcsapattól nem is várok mást, akik sütemény miatt pusztítanak el egy egész országot. Szerintem nem lesz ez a Big Mam szál sem olyan egyszerű. Elég kegyetlen némbernek tűnik nekem.
Sanji úgy tűnik csak tárgyalni akar Big Mammal. Viszont, amint meglátta Pudding kisasszonyt (ez a név
), egyből elolvadt. Azért durva lenne, ha Sanji tényleg megházasodna. Egyébként összehasonlítva Pudding nem hiszem, hogy az a három szemű csaj, annál fiatalabbnak tűnik. Inkább a húgának nézem.
Szerintem ott van a karja, csak a hülye ruhája takarja.
http://readms.com...24/3366/14
Itt a fém karjától balra, azt a világosabb részt én az alkarjának tippelném.
Mindenesetre nekem Kaido szövegéből most az jött át, hogy Kidet elrettentésül odadobja Luffyék elé. Hiszen azt mondta, hogy "Menj és mond meg nekik, hogy jobb ha futnak stb. Eustass Kid Kapitány."
Lehet Kid is csatlakozik Luffy és Trafo szövetségéhez Kaido ellen
Egyesítve 2016.04.21 15:57:11:
Szerintem elküldi Luffyékhoz és ott ő is bosszút akar állni ezért besegít kegalábbis ilyenek láttom Kidet
Egyesítve 2016.04.21 15:58:43:
Apoo lesz az áruló Hawkins meg valószínűleg elfutott Killerel mivel Hawkins képes megmondani a jövőt így elképzelhetőnek láttom a futást
ezen jót mulathattunk mind 
Luffy főzése, meg utána: elpazarolni mindet egy alkalomra ???
DDDDDD
asszem hiba volt Luffyra bízni a főzést
Kéne még egy szakács 
Főleg mivel a mostani totál szerelembe van esve
(Hogy éreztem hogy ez lesz!)
De a legnagyobb Pekoms:
"mivel érdemeltük ezt ki"
DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
szóval óriási rész, gigantikus , jól eltalált humorral.
Yamael írta:
trololo
Először azt hittem halhatatlan Jack mint Kaidou...
De miért nem tud elúszni ha halfajzat??? Így elgyengült a legnagyobb vérdijú tag?
Nekem kicsit csalódást okozott, hogy minden úgy lett, ahogy vártuk. Viszont a csaj nekem is inkább valami testvérnek tűnik , de lehet hogy nektek lesz igazatok és ő a háromszemű.
Ezek szerint Pekomushinak nem lesz csere értéke. Így már tényleg csak Lola maradt, hogy nagyobb harc nélkül eljöjjenek onnan.
Ha Kaidou ennyire nem lett volna képes csalódott is lennék. Jackre meg én is azt hittem, hogy ő is halhatatlan. Mobilon olvastam csak és ott nem tűnt fel, hogy Gyojin.
Ha jack ettől nem dőlt ki mitől fog? ez a fejezet nagyon tetszett. Luffy kajájára a reakciók édes istenem :'D Pekoms: mivel érdemeltük ki ezt?
így viszont luffyéknak gondjaik lesznek a tortaőrtornyoknál, ha csak pekoms le nem zsírozza.
Kid jól el lett verve nemtom miért de először úgy láttm mintha a fél arca hiányozna. Kaido meg hatalmas :'D Trollda megint nagyot alakított.
Sztem is a húga a háromszemű leányzónak
[img]http://kepfeltoltes.hu/160422/sanji_www.kepfeltoltes.hu_.png[/img] Nem jól adtad meg az elérési útvonalat.
Szegény Sanji 
Sejtettem, hogy valami szép lány lesz a menyasszonya, gondolom tudták, hogy mennyire oda van a nőkért. De gondolom lesz valami defektje majd a csajnak(pszichopata vagy valami hasonló), mert ha tényleg álmai asszonya lesz, akkor nehezen fogják elrángatni onnan (max viszik a lányt is). Azt sem tartom kizártnak, hogy valamilyen szövetségre lépnek Big Mom-mal, bár egyenlőre ellenséges a viszony, viszont sokkal kevesebb az ellentét mint Kaido-val vagy Blackbeard-el. Ha jól tudom egyedül a Fishman Island az ami a feszültség forrása volt.
| Ugrás a fórumra: |