Jut eszembe ezt már meg akartam kérdezni, hogy van az, hogy több csapat is rajzol? Előre is köszönöm a válaszokat.
Igen, több van. Ha nagyon megfigyeli az ember fel is lehet ismerni 1-1 nevesebb animátornak a rajzstílusát.
Sőt, még íróból is több van, vagy 5 ha jól tudom, ott is elég nagy különbség van a legjobb és a legrosszabb között.
Amugy van egy nagyon jó fan elmélet a neten, nem reklámozzom, hogy hol.
Szóval Goku meghalt a Genkitől, és átkerült egy másik dimenzióba ahol újjászületett istenként(tehát olyan lett mint Beerus), ezért nem látta senki egy ideig. Majd ugye utána visszajött és az Ultra képességével szabályozta ez az erőt. Mivel Whis-ék nem azt furcsálták, hogy tudja használni hanem azt, hogyan érte el.
A kibocsátot hőre pedig van egy jobb elmélet mint a túlmelegedés nem kocsi Goku
Szőval a hő az energiakibocsátás. Mivel Goku ezzel az új formával nagyon sok ki-re tett szert amit még nem képes irányítani. Ez távozik rohamosan a testéből aminek ugye az a eredménye, hogy nem tudja ezt tovább használni és visszaváltozik. Ha megtanulja irányítani pedig sokkal erősebb lehet és nem lesz körülötte ez a kék aura. Ergo igy az animáción is spórolnak
"I'm not fighting because I want to win. I'm fighting because I have to win!"
lencse írta:
Nade,hogy érdemben is választ adjak a kommentedre:
Először is,Zamasu egy baromi jó főgonosz volt,meg is indoklom miért.Az első
DB Gonosz akinek átérezhetted a motivációját.Vegeta?-Pusztitsuk el a földet,mert miért ne?Frieza?-Foglaljuk el az univerzumot,mer mé ne?Cell?Öljünk meg mindenkit a földön,mer mé ne?Buu?Öljünk meg mindenkit az univerzumban,mert gonosz vagyok.Ellenben Zamasu,nem a semmiért ölt emberek.
Elkezdett gondolkodni,hogy hogy lehet az,hogy míg az istenek le vannak korlátolva pusztításra és teremtésre,a humanoidok mindkettővel rendelkeznek,és egyre többet akarnak.Az istenek bukásának tartottta ezeknek a lényeknek a létezését,és meg akarta "Váltani" az univerzumot a leöléssükkel.Ez a fajta motiváció teszi számomra zseniálissá őt.
Most teljesen más megvilágításba tetted nekem Zamasut. Eddig nekem olyan volt, mintha egy 10 éves írta volna le a karakterét, aki azért akarja kiírtani a halandokat, mert azok egymást ölik. Azán sokáig nem is tetszett, ám végül pont ez a gyermeteg jellem az ami miatt el tudtam fogadni. Eszembe jutott, hogy aban a több száz animében amit láttam (600+) A japán mitológia léynei többségében iszonyat gyermeteg módon viselkednek. Zénó egy óvodás színtjén van? Hát akkor nem igen lóg ki a shinto istenek sokaságából. Beerus egy puding miatt akarta elpusztítani a világot, meg nem tudom számolni hány oylan youkaial és kamival találkoztam az animékben akik valami hasonló gyermeteg ok miatt kattantak be.
Ha szeretnétek kicsit jobbn megismerni a japán hitvilág teremtményeinek jellemét, akkor ajánlom megnézésre a Natsume Yuujinchou-t, vagy a Mushishi-t
ztr írta:
Az a baj, hogy nem úgy alakították ki az egészet, hogy ez így legyen. Már az is sokaknál berezgette a lécet, hogy Gohan ilyen rövid idő alatt megerősödött megint. Gondolj bele még ha ráverne az apjára is aki folyamatosan harcolt eddig is. Ha kap új formát erős lesz de az apját nem fogja lekörözni az tuti ő a főszereplő és kész el kell fogadni.
Gohan nem a emmiből lett ilyen erős, ha emlkéeztek rá, mikor Frieza felnylatta vele a padlót, elmentek edzeni Piccolóval úgy egy évre (vagy menyni is telt el azóta) Ráadásul bezsebelt előtte két Zenkai-t. Meg most a torna előtt hármat.
Gohan hátránya szerintem abban rejlik, hogy nem rendelkezik azzal a kifinomult harci ösztönnel, mint Goku.
Papirforma szerint tudja mindazokat, az alapokat, mint Goku, de nála inkább oylan, mint valami lexkális tudás.
Gohan-t tanították, Goku pedig ygerekorátol kezdve javarászt saját magát tanította.
Kamehameha? Ez tök jó kipróbálom. Zanzouken? Én is! Mi lenne, ha pörögnék, mint a Tazmán ördög? Nam ellen felsült vele, de 3 évvel később Krillin eleln milyen epik technikát alkotot belőle.
Olvassátok el maangát alegelejétől és észreveszitek, hogy Gokunak már a kezdetektől fogva ösztönösen nagyon jó harci képességei vannak. S inkább felnőttként a sokadik SSJ után jelentkezett nálla, ez a túlzott lazaság, mert a gyerekkorával ellentétben már nem talál annyi kihívást. Szerintem ez az ösztönös harci érzék nagyon hiányzik Gohanból.
-------------
Super Ribriane átváltozásánál, meg voltam győződve az animáció közepette, hogy valami ilyesmi lesz itten: https://www.youtu...4gwm1VaCRM
Valami zseniális az a trollkodás amit lemüvelnek vele.
Még arra számítok, hogy szerelem témakörben kap valami iszonyat nagy oltást, és ezt leginkább C17 részéről várnám.
--------------------
A Super minőségéről
Future Trunks Sagáig, én javarészt egy fosnak tartottam, rage-eltem tán egy párszor. Szerintem ott kezdtek el jönni a minőségibb részek. Annak a sagának a nyitó epizódjában szinte ámuldoztam, hogy Future Bulma illetve Goku Black seyuu-ai miylen szeniális hangjátékot produkáltak. Aztán pár rész mulva meg kiakadtam azon, hogy a kciis Trunks nem tudja mennyi 2+2, miközben a felmenői a világ legnagyobb mérnölei. Meg ná mer hogy ilyen hülyék legyenek a japán nebulók, hogy egy egyszerű matekpéldát itt kell enkik mygarázni Pilaf kiselőadásában. Főleg, hogy a mangában a gyerekek számára is megérthető magyarázatot kaptunk a párhuzamos univerumokról.
Tucatjával lehetne összeszedni azokat az animéket amelyeknek meszse jobb a története, kidolgozottabbak akarakterei, több bennük a dráma, meg csava, rszebb a grafikája, és látványosabbak a harcok animációi, de hogy is mondjam.
Van anime aminek az új epizódjait megnézem angol felirattal. Előfordul olyan eset, mikor megnézem a raw verziót.
De, hogy hajanli kettőkor náézzem az éllő adást hátről hátre, a Dragon Ball Superen- kívől nincs még egy.
Ha láttátok az Otherwold Halálos Iramban 8 bemutatóját, talán abban hangzott el, valami olyasmi, hogy neme gy viálgmeváltó film, hanem csak egyszerű színtiszta szórakozás. S így kell nézni a Dragon Ball Super-t is.
Viszsatérve arra, hogya DBS részben szar. A Power Level aklkuláció megszálottságom miatt elkezdtem elemzés szempontjából újra nézni egyes epizódokat és sok minden hirtelen szeniális lett számomra.
Csak hogy pár páldát említsek. Goku és Black első összecapásánál Black lead sorozatban vagy 30 ütést,m amikor Goku egytől egyig hárít. S mindegyik máshogy van meganimálva.
Mikor Goku alap formában harcol Frieza ellen vagy tíz percig ütik egymást és mind akettepn darabra pontosan ugyananyni ütést visznek be. Még mindig ottvan, hogy matematikai pontossággal adják meg, ha kt karakter egyforma erős.
Nem beszélve arról, hogy az utóbbi időben menny nosztalgia faktort hoztak be a Superben, egészen a sima Dragon Ball-ig visszanyulva.
Míg más nimékben a gigászi csatákhoz kellv almi fenkölt indok, valami nems cél, addig Dragon Ball csak lazán azt mondja, hogy harcoljanak sitenekkel és pusztítsanak bolygókat, univerzumokat bérmiféle megkötések nélkül. Az indok meg csupán alárendlt dolog.
Már írtam, hogy Gokua Z-től kezdve minden Sagában valami új SSJ-t, vagy Power uppot ért el.
Szinte az animk fele az SSJ-t másolja. Ami meg nem, az meg hentai. (Ez egy spoiler. Vidd rá az egeret a megjelenítéshez: ugyan már, tuti ott is van SSJ)
Amikor látod, a Gundamban, hogy a robotok Kaiouken-t hazsnálnak...
Spoilerekről.
A Dragon Ball Supert szerintem javarészt a Hype élteti. A készítők szándékosan tolják vele tele a netet, mert lehet anélkül már rég a feledésbe merült volna.
Ezért is lett megszavazva a spoilerek használatának engedélye, ha azt a Spoiler gomb mögé teszitek. S persze ejnye annak aki nem.
Jiren kilökése a ringből.
A tisztén látás képpen.
Mikor Goku Kid Buuval tilitolizta a Genkidamaát, SSJ Formában győzött, pedig legkevesebb Buu erejének 1/7-ed részével rendelkezett. (Mivel az SSJ3 fullosan 8x erősebb, mint az SSJ azzal legyőzhette volna Kid Buu-t.) De szerintem még 10x.es hátránynál is nyerne.
Jiren a Blue jelenlegi szintjéhez képest vagy 200x erősebb. Van pár karakter, aki hozza Blue szintet, de Jirennek nyomába se érnek. Ráadásul mivel Hit legjobban időzitett ansatsu támadását is könynen védte, nem hinném, hogy egy meglepetés támadás nagyon érne valamit.
Akiik ellen eddig Goku és Vegeta SSJ-t ahsználtak, az elmúlt részek alapján az az érzésem, hogy őket Goku alap formában is könnyedén elverné. SSJ2 Caulifla lehet jelentene némi kihívást.
Ehhez képest Goku Jiren ellen minden formát full power módban használt. Az alp formában lőtt kamehameha meg sem közelítette. De ha jól vettem ki, még az SSJ ütései is az urájáról pattantak le.
Trükknek eseleg ott a Mafuuba, de iylen erőfölény mellett kétlem, hogy a technika el tudná érni, és ha mégis.
Nos, mikor Veget a be lett zárva, bár Roshi szabadította ki, esélyesnek tartom, hogy akár Saját erejéből is sikerült volna neki. Hiszen könynedén kirobbantotta magát a téridő szobából is. (Buu és Gotenks uyge képesek voltak lyukat vájni a dimenzóban) Jiren ne tudn kitörni onnan pilalnatok alatt?
Valakit kilöknek és Jirent azonnali átvitellel hozzá csatolják.
Jiren úgy alázta be Bluex20 Goku-t hogy az észre sem vette. Ráadásul az azonnali átvitelt Frieza is simán védte.
Na meg Jimeze már kieset, Goku pedig erővel akarja majd legyőzni.
Szerkesztette: Shiro - 2017.10.10. 02:56
Egyetértek, hogy részben a hype tartja életben a supert. A sok információ, amit szándékosan csepegtetnek és az ember el kezd rajta gondolkodni ,teóriázni és egyre jobban várja, hogy mi is lesz belőle. Számomra ez a része legalább olyan szórakoztató a Supernek, mint maguk a részek.
Tucatjával lehetne összeszedni azokat az animéket amelyeknek meszse jobb a története, kidolgozottabbak akarakterei, több bennük a dráma, meg csava, rszebb a grafikája, és látványosabbak a harcok animációi, de hogy is mondjam.
Van anime aminek az új epizódjait megnézem angol felirattal. Előfordul olyan eset, mikor megnézem a raw verziót.
De, hogy hajanli kettőkor náézzem az éllő adást hátről hátre, a Dragon Ball Superen- kívől nincs még egy.
Spoilerekről.
A Dragon Ball Supert szerintem javarészt a Hype élteti. A készítők szándékosan tolják vele tele a netet, mert lehet anélkül már rég a feledésbe merült volna.
Ezért is lett megszavazva a spoilerek használatának engedélye, ha azt a Spoiler gomb mögé teszitek. S persze ejnye annak aki nem.
A fent említett ,,hibákra,, én is simmán tudnék legyinteni, ha ez egy középszerű anime lett volna eddig is! De mivel az egyik legmeghatározóbb volt a mi gyermekkorunkba így kicsit sértésnek érzem, hogy ezzel akarják folytatni. A GT se volt jó, de ott legalább komolyak voltak a dolgok, itt meg mintha a 12 éveseknek szánt gyermekcsatornára tévedtem volna, holott bennem az él, hogy ez egy komolyabb értelmesebb show kéne legyen. Az, hogy ebből egy szinte paródiát csináltak egy vicc. Mintha a Z-zen soha nem lenne érdembeli folytatása. Csinálják jól vagy sehogy...azért ne, hogy legyen (nekik meg pénzük legyen).
Az meg, hogy a hype élteti azzal teljesen egyetértek, hiszen te is megnézed, és ráadásul én is, mert vagy beharangoznak és elhintenek dolgokat amire felkapom a fejem, de azért ez is ciki, hogy másképp nem lenne kiváncsi senki arra amit le rak az asztalra, mert rajtam kívül sokan így vannak, ha nem is ebben az összetartó csoportban )
De ha megnézitek a világban bármilyen mozifilmet, akkor rájöttök h ott is ez van. Régebben, kiadtak egy bemutatót, nézd meg, ha tetszik menj el moziba vedd meg a jegyet és szórakozz.
Most meg?
Kiadnak 4 bemutatót, 8 TV spotot, szarrá spoilerezik, néha már annyira, hogy nincs is értelme elmenned megnézni, max a látvány miatt.
Itt is ez van. Igazatok van, ha nem lenne csak az előzetes, még ez az egy hét is annyira sok lenne, pláne olykor két hét ugye, hogy már elvesztették volna az emberek a kíváncsiság tüzét. Itt sem lenne majd 600 oldalnyi szöveg, csak az ötöde.
Egy kicsit a részről:
Valóban lesznek még itt meglepetések. A két árnyék harcos tuti tartogat valamit.
Freeza is tartogat még valamit, nagyon hümmögött amikor az Ultra-ról beszéltek, ezzel kapcsolatban az az érzésem, hogy meg fogja tanulni, de őszintén remélem h nem akarnak még egy arcot adni Freezanak, mert akkor összefosom magam...
A melegedés nekem is furcsa volt, de annyiszor hangsúlyozták a harc alatt, hogy szinte sejteni lehetett, hogy ebből nem fog jól kijönni Goku.
Amiről viszont szinte senki sem beszélt, az a hangja. Annak remélem lesz jelentősége... Remélem valahogy behozzák Ozarut, elvégre benne van az az erő akármennyire el akarják egy ideje tussolni a dolgot. Még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy a hang és a hő összefügg.
Az aurája istenkirály volt, remélem, hogy megtartják.
Jiren.t nem ismerjük, én teljesen biztos vagyok benne, hogy a szándékai nem gonoszak, hiszen ha az lenne, akkor már a pusztítás isten helyére lépett volna. Ebből kiindulva nem tartom kizártnak, hogy nem ő fogja nyerni a gömböket, és azt sem tartom kizártnak h nem azt kívánja majd, hogy álljon vissza az összes elpusztult univerzum.....
Egy kis vélemény tőlem is az animéről:
Elejében én is nehezen fogadtam el, hogy ez nem olyan, mint a Z volt.
Nekem hiányzik az a brutalitás ami abban volt, azzal igazán éreztették olykor, hogy ki az erősebb és mennyivel. Viszont itt sokkal több a történet. Akárhogy is gondoljátok, sokkal több mindent magyaráznak meg. Az adott részben is látni lehetett, hogy nem annyi volt, hogy Goku új szint, kurva erős, lever mindenkit, ő a király, hanem igen is tettek mögé tartalmat és még fognak is, mert nagyon keveset tudunk arról hogy mi is lett Gokuval.
A Z-ben ehhez képest, tényleg nem volt más, csak annyi amit fentebb is írt valaki, hogy Pusztítsunk, mert az esik jól... Itt már az első Arc-nak is több értelme volt és akkor tényleg ne is beszéljünk Zamasuról. Régebben ennyit nem lehetett agyalni egy főgonosz kilétén, meg motivációján, mert az első főbukkanásánál kiderült h ultra gonosz, és mindenkit meg akar ölni, ennyi.
Nem is azt kell nézni, hogy ennek az "összetartó" csoportnak mi a véleménye, hanem hogy a nézőknek nagy átlagban. Sokan nézik, sok pénzt hoz, sok embernek tetszik. Van az a csoport akiknek nem, szíve joga, de el kell fogadni, hogy a többség máshogy gondolja.
Ha az a "komolyabb" (első fele amúgy teljesen komolytalan) Gt kellett volna az embereknek, akkor nézték volna és nem kellett volna befejezni az alacsony nézettség miatt.
Azt pedig nem veszed észre, hogy annak ellenére, hogy itt mindenki szereti, le szoktuk írni azt is ,ha valami nem tetszik. Sőt, van olyan rész, amire valaki azt írja ,hogy mekkora jó rész volt, míg más pedig, hogy ez most elég gyengusz volt. Nem folyamatos nyáladzás folyik itt, hanem mindenki leírja a saját véleményét, 1-1 dolgot átbeszélünk, szoktak lenni egészséges viták is.
Most pedig megkérlek ,hogy írj egy komolyabb arcot a Zamasu arcnál az egész Dragon Ballból. Tőlem lehet a Gt-ből vagy valamelyik movieból is, csak indokold meg jól.
Itt természetesen nem azokra az 5 perces kikacsintásokra gondolok, ahol Trunksék matekoznak meg Pilafék gyökérkednek, hanem a konkrét sztori részére.
Ezt a specialt is mennyien várták és én úgy veszem észre, hogy nem csak itt, de a külföldieknél is hatalmas siker lett.
Egy csomó részt megtudnák említeni, amiért már érdemes volt egyáltalán a Supert megcsinálni, mégha az első 2 arcot nem is említem, mert azok már alapból meg voltak movieként.
38, 39, 47, 50, 56, 57, 59, 61, 63. 65. 66. 79, 80, 86, 88, 90, 94, 95, 98, 101, 104, 105, 107, 109, 110. Ezek csak azok, amik nekem jöttek be nagyon, de itt van még sok más ember is, aki ugyanúgy élvezi az egészet és nekik meg lehet teljesen más lenne a rész lista.
Én megértem, hogy van egy olyan része a nézőknek, akiknek nem jön be, de el kell fogadni, hogy most ők vannak kisebbségben és az ő véleményük egyáltalán nem jelentősebb azokénál, akiknek tetszik. Természetesen ez fordítva ugyanúgy igaz.
Itt van egy 1990-es trailer Tori bától, ami a 3. DB filmet promózta. "Szuper döntő csata a földért" címmel.
Meg lehet nézni, milyen szinten gyerekes idiótaság a trailer. Bezzeg ha így promózták volna be a Supert, akkor mindenki fel lenne háborodva, hogy milyen szinten elkorcsult. Pedig ezelőtt közel 30 évvel sem volt különb.
Érdekes spoilerek jöttek ki, amik nincsenek megerősítve, extrémek.
- Körülbelül 10-12 rész lehet hátra.
- Állítólag Jiren is tudja az Ultra ösztön formát, aminek annyira a mesterévé vált, hogy állandóan ebben a formában van. Ezért szürke a szeme. Az aurája is ezért piros, ami később Gokunak is lesz.
- A 112.részben Vegita meg fogja menteni Csabikát a kieséstől és mondani fogja neki, hogy sajnálat nélkül küzdjön. Ezen, hogy megmentett egy rivális univerzumbélit, Freeza agya elborul.
- A 115. vagy a 116.rész lehet Dermi utolsó része. A 113/14 részben ugyanis nagyon fel fognak erősödni az U6 csajszijai. Freeza pedig, (hogy Vegitának is alávágjon)
velük fog harcolni, de nagyon erősek lesznek. Így pedig Freeza kizáratja magát és megöli Kalet. hogy túlélje az U7.
- Kaphatnak 1-2 részt az U6 namekjai Piccolo ellen.
- Az u3 robotjai még bent vannak, őket valószínűleg C17/C18-al eresztik össze
- Dermesztő összecsap Kale-vel. Ez azért jónak ígérkezik
- Vegita is kaphat még 2 esetleg 3 részt
- A HIT vs Dyspo visszavágó is egy külön epizód lehet
- A patkány 2 rejtett harcosa is kap egy epizódot.
Még azok kezdtem el gondolkodni, hogy nem-e fog Hit a küzdelem végén (Jiren) úgy gondolkodni, hogy jobb ha inkább bevet egy gyilkos technikát és megpróbálja megölni Jirent (persze nem sikerül) csak hogy a legerősebb ellenfél kiessen. Igaz ezzel saját magát is feláldozná.
Az U6 csajszik felerősödése az hivatalos spoiler, már ha létezik ilyen. Csabika megmentése is a hivatalosakból való. A meredek spoilerek közé tartozik Kale megölése, de
De azért ha már nem lehet ölni a tornán, akkor csak várható, hogy egyszer alkalmazzák ezt a szabályt, nem? Dermi pedig kiváló gyilkos lenne, úgyis ő a gonosz. Továbbá a "Broly" vs Dermi is elég nosztalgikus lenne, még ha soha nem is volt ilyen a DB történelmében. De hát mikor, ha nem most?
Onnan lehet tudni, hogy fake, hogy nem adnak ki ennyire előre részeket ilyen leírásokkal, sokszor még címeket sem. November első hetéig nem fogunk egy címnél többet kapni a 115,részről sem, a többiről meg főleg.
Ha nincs is forrás a spoilerekhez, akkor ezzel nagyon könnyen megállapítható, hogy fake e. Szóval ha pl november közepén "kijönnek" a rész címek december végéig az 100% fake.
Az ilyen leírások pedig a hónap eleje fele 4. és 7. között szoktak kijönni.
Onnan lehet tudni, hogy fake, hogy nem adnak ki ennyire előre részeket ilyen leírásokkal, sokszor még címeket sem. November első hetéig nem fogunk egy címnél többet kapni a 115,részről sem, a többiről meg főleg.
Ha nincs is forrás a spoilerekhez, akkor ezzel nagyon könnyen megállapítható, hogy fake e. Szóval ha pl november közepén "kijönnek" a rész címek december végéig az 100% fake.
Az ilyen leírások pedig a hónap eleje fele 4. és 7. között szoktak kijönni.
Jogos, de elmenne ez a torna anélkül, hogy Dermi komolyan küzdött volna (Ez egy spoiler. Vidd rá az egeret a megjelenítéshez: saiyanekkel? ) Mindenkiben lenne hiányérzet, ha enélkül telne el a torna.
Szerkesztette: laszlo222 - 2017.10.10. 12:17
A gyilkolással még nem lenne akkora baj, mert legalább megnézném mit hoznak ki majd a legvégén belőle. Feltámasztják vagy mi lesz vele.
Viszont a lányok túl nagy fejlődése az már tényleg túlzás lenne nem? Legalábbis attól függ mekkora. Csak mert 1 nappal korábban tanulták még csak meg hogy van ssj forma is. Dermesztő meg messze ssjb szinten van.