Az mondjuk furcsa lenne. Elvileg Sasuke "hatástalanítani" tudná egyszerűen. Azt meg mondanom sem kell, hogy aki Narutoval szembeszáll, az számolni fog Sasukével is.
Boruto anime
Arról még semmi hogy hány részes lesz. És ez nem is ban. Ez mind a nézettségtől keresettől függ. Ha jól meg tudják csinálni, jó és izgalmas a történet akár több száz részes is simán lehet.
Amúgy Sasuke nem biztos hogy a faluban volt, vagy hogy bárki is. Lényeg hogy semmit nem tudunk még erről. Szóval lényegében fölös a vita téma.
Jobb ha inkább az aktuális részekkel foglalkozunk és csak azokból következtetünk spekulálunk.
Számomra még elég vontatott eddig az anime. Még nem mutatott olyat, ami miatt elérné a 100+ részt. Szerintem nehezen fognak olyan témát találni amit már nem lőttek el a Narutoban. Persze új korszak, új generáció, új lehetőségek, de eddig csak amolyan bevezetőrészeket kaptunk, hogy milyen is a világ és mi a jelenlegi probléma. Ahogy eddig is, csak leülök, megnézem, és haladok tovább. Heti kikapcsolódásra tökéletes.
Most nem azért de mit várnál már akkor az eslő részektől?
Ezek még a szereplők bemutatásáról és az új galibáról szólnak.
Na meg amúgy is, már van itt is téma. És nem az első perc történéseire gondolok. Hanem hogy van itt új árny, Borutónak egy "fura" új szeme amivel csak ő látja az árnyat és azt a szemet se látja senki. Na meg persze az új szereplők.
DereX írta:
MrSouthpaw
Micsoda spoiler.
Van valami forrásod is?
Te találtad ki a nevet?
Morauze
Annyira szeretem az olyan fórumozókat, akik csak kiragadnak valamit úgy, hogy el sem olvassák a teljes vitát. Már rég megvitattuk korábban, hogy milyen érvek alapján gondoljuk azt amit. A logika ami alapján elindultál már ott megbukik, hogy itt nem Naruto és Sasuke-ről van szó, hanem Borutóról, az ő vérvonal képességéről és arról, hogy Toneri a Tenseigan használó is megjelent, ráadsául a szem 80%-ban hasonlít is rá. (Ugyanúgy, mint a sima rinnegan és a Sasuke verziójú rinnegan)
Az az ember Toneri és nem egy szellem, hanem élő ember a Holdon, ha láttad a The Last filmet akkor ezt nem írtad volna le.
Ráadásul ez az anime részleg, ide nem kellene manga spoilereket írogatni. (még egy ember, aki képes úgy írni, hogy össze-vissza kuszálva furcsa összekötő mondatokat használva próbál elmondani valamit.)
Hát ez inkább Narutós mint Borutós téma.
De amúgy szerintem azért mert csak Narutó volt a nagy hős aki segített nekik a megbocsátásban, hogy a többiek is felfejtség el a dolgokat ne a bosszú vezérelje őket. Meg ők is segítettek a győzelembe.
Amúgy Orochimaru halott volt elvileg szóval ő nem is igen tett semmit ellenük.
Kabutó volt itt a leginkább Bűnös ő meg elvileg megjavult és Narutó (konoha) felügyelete alatt áll. Egyfajta vezeklés.
A Takások meg végképp nem tettek semmi rosszat. Miért is üldöznék ölnék meg őket.
Ugrás a fórumra: |