Felhoztam érveket csupán vagy nem tudjátok elolvasni vagy épp értelmezni.
A like-dislike gomb még mindig arra való, hogy kifejezd vele a tetszésed, nem tetszésed egy hozzászólás iránt. Most is azért nyomtam rá, mert hülyeséget írsz. Nem írtam 16 éves kort sehol. Nem személyeskedtem, még szép, hogy így reagálok amikor olyan dolgokat vágtok hozzám ,amit nem is írtam. Persze az természetes, hogyha szóvá teszem, akkor én egyből "személyeskedek".
Belinkeltél egy manga oldalt, ahol az van írva, hogy 12 évvel ezelőtt történt a rókatámadás. Naruto ekkor 12 éves volt és ekkor végzett. Viszont hol van az kőbe vésve, hogy ennyi idősen kötelező?
Kivételnek felhoztam Itachit és Kakashit. Erre ne hozzam fel, mert ők zsenik. Szóba került, hogy miért tudnak ennyi mindent. Mikor szemmel látható, hogy nem 5-6 évesek, hanem 10-11, nagyon max 12 évesek lehetnek. Ennyi idősen meg már jó is, hogy tudják ezeket. Felhoztam azt is, hogy már Naruto korában is voltak olyanok akik többet tudtak. De ne hozzam fel, mert ők zsenik voltak.
Inkább az, hogy olyan klánok tagjai voltak, akik már fontosnak tartották a gyerekkortól való edzést, így folyamatosan láthattuk azt, hogy Hinata és Neji laza 5 évesen már felébresztett Byakugannal egymás ellen harcolnak a klánon belül. Vagy ott van Hanabi. Avagy az Uchiha klán. De nem hozzam fel, mert zsenik.
Boruto is félig a Hyuga klánba tartozik, ráadásul az apja a Hokage. Épp elég érv, hogy miért tud ennyi mindent.
A Naruto érában az akadémiára legalább 6 évig jártak, itt meg max 2 évig. (tekintve a filmből) Nagyjából ugyanannyi idősen végeznek majd, mint Narutóék, de ők nem járnak rá olyan sokáig.
Ennek több oka van, ami már mondva volt. Egyrészt alapból nem kötelező rá járni. Másrészt az akadémián most már más tantárgyak is vannak. Harmadrészt már nincs közvetlen fenyegetettség, a falvak között s sem sehol. Így nem tartják fontosnak, hogy a gyerekek harcstílust tanuljanak. Viszont presztízs kérdése lenne, hogy a Hokage fia miért is nem lenne ninja. (illetve semmi értelme nem lenne az animének sem)
Aztán az is szóba kerül, hogy goku valamiért úgy látja, hogy ők idősebbek, mint a 15 éves Naruto (legalább is kinézet terén) holott egyáltalán nem néznek ki többnek. Felhoztad egyszer az idős postás igazgatót, hogy alacsony. Mikor a magasság egyáltalán nem a korhoz van kötve. Aztán a fiatal csávót hoztad fel, hogy ő sem elég magas, mikor egy magas a Hokagéval.
Amiért arra utalok, hogy egyáltalán nem olvassátok el az az, hogy sehol nem írtam olyat, hogy évekkel később végeznének. Mindenhol azt írtam, hogy a film az max 1-2 évvel később játszódik. nem amikor 16 évesek.
Úgy érzem fölösleges itt vitázni. Én felhoztam értelmes példát. Naruto már nem a főszereplő, a Boruto az ő univerzumára épül ugyan, de rengeteg minden változott már. Ne kezeljük már szentnek a 20 évvel ezelőtti mangában leírtakat(amik nem is lettek konkrétan leírva). Főleg úgy, hogy már nem is Kishimoto írja, ráadásul ő maga is annyi ellentmondást gyártott az évek alatt, amik mellet ez egy semmi. (ez egyébként még csak nem is ellentmondás)
Ránézek időnként egy redditre, vagy máshova ott is felmerült ez. Aztán valaki hasonlót írt. Nem 5-6 évesek, hanem 10 körüliek így érthető miért tudnak ennyit. Otthon megtanulták. Az akadémiára való járás szemmel láthatóan lerövidülhet. Le is rövidült a múltban is. Ne hozzam fel mert zsenik.
goku a te írásaidat sokszor értelmezni sem lehet, mert 0 odafigyeléssel és oda nem illő kötőszavakkal írod meg. Nem írtam sehol, hogy évekkel később fognak végezni.
Bár ezek sem lesznek elegek, inkább rátok hagyom.
Szerkesztette: DereX - 2017.06.15. 18:21