Szomorú hír: 72 éves korában (2025. augusztus 27-én) elhunyt Takaya Hashi. Többek között Inuarashi (One Piece) és Desmond Donovan (Spy x Family) szinkron hangja volt.
Hát arra kiváncsi leszek hova fut majd ki a történet. Eddig amit láttunk, hogy a kemény Rogert akit az elején egy elég komoly emberként feltüntettek, eléggé lejáratták, egy idétlen Luffy x Saji ember lett belőle, akinek igazából az erejéből nem mutattak meg semmit.
Ott van Xebec akit mint egyfajta őrült terroristaként vezettek fel, aztán kiderül hogy annyira mégsem rossz. De cserébe feketeszakáll már a sokadik nevét kapja pár hét alatt.
Aztán kaptunk elég hosszan elhúzódó, Shakky rajongást.
Meg akkor már mindent egybe kehet keverni, a fiatal Dragon is megjelenik God Valley-ben.
Meg aztán ott van a számomra érthetetlen logikai buktató, hogy folyamatosan elutasította a világkormány az óriások csatlakozását a világkormányba, aztán eltelt 40 év és rájöttek hogy amúgy nekik mindenképp szükségük van rájuk mert igazaból az nyerhet, akiket támogatnak az óriások, és elmennek gyerekeket rabolni, meg ölni, a szent lovagok, csak hogy megis csatlakozzanak hozzájuk. És persze 40 év alatt nem lett más vezetése a világkormánynak.
A végére persze valószínüleg kihoznak valami jót belőle, és egy 2000 fejezet múlva kiderül hogy skúgy mindenki kindenkinek a testvére meg az apja (az anyja nem, anyák nincsennek a történetben, azok hamar meghalnak), Luffy meg Roger reinkarnációja azért kellett hozzá idétleníteni Roger karakterét, vagy nem tudom.
Egyenlőre nekem nem tetszik. Elösször a Gear 5-öt rontják el nekem, most Rogert is, ha Zorot is elrontják nekem, eskűszöm abba hagyom a One piecet.
Lehet utána majd 5 év múlva egy összefoglalót elolvasok hogyan végződött az Elbaf arc és mire nyugdijas leszek lehet be is fejeződik.
Bocsánat hogy nem tetszésemet fejeztem ki, ősszeségében biztosan jó lesz majd, csak nem vagyok maradéktalanul elégedett
Köszönöm az új fejezetet Megint izgi volt.
Már kérdezni akartam többször is, csak mindig elfelejtettem, mikor itt jártam. Az SBS-eket nem tervezitek/terveztétek sose fordítani? Volt szerencsém párat elolvasni belőlük és amellett, hogy hatalmasakat nevettem rajta, tartalmazott sok hasznos információt.
Hát arra kiváncsi leszek hova fut majd ki a történet. Eddig amit láttunk, hogy a kemény Rogert akit az elején egy elég komoly emberként feltüntettek, eléggé lejáratták, egy idétlen Luffy x Saji ember lett belőle, akinek igazából az erejéből nem mutattak meg semmit.
Ott van Xebec akit mint egyfajta őrült terroristaként vezettek fel, aztán kiderül hogy annyira mégsem rossz. De cserébe feketeszakáll már a sokadik nevét kapja pár hét alatt.
Aztán kaptunk elég hosszan elhúzódó, Shakky rajongást.
Meg akkor már mindent egybe kehet keverni, a fiatal Dragon is megjelenik God Valley-ben.
Meg aztán ott van a számomra érthetetlen logikai buktató, hogy folyamatosan elutasította a világkormány az óriások csatlakozását a világkormányba, aztán eltelt 40 év és rájöttek hogy amúgy nekik mindenképp szükségük van rájuk mert igazaból az nyerhet, akiket támogatnak az óriások, és elmennek gyerekeket rabolni, meg ölni, a szent lovagok, csak hogy megis csatlakozzanak hozzájuk. És persze 40 év alatt nem lett más vezetése a világkormánynak.
A végére persze valószínüleg kihoznak valami jót belőle, és egy 2000 fejezet múlva kiderül hogy skúgy mindenki kindenkinek a testvére meg az apja (az anyja nem, anyák nincsennek a történetben, azok hamar meghalnak), Luffy meg Roger reinkarnációja azért kellett hozzá idétleníteni Roger karakterét, vagy nem tudom.
Egyenlőre nekem nem tetszik. Elösször a Gear 5-öt rontják el nekem, most Rogert is, ha Zorot is elrontják nekem, eskűszöm abba hagyom a One piecet.
Lehet utána majd 5 év múlva egy összefoglalót elolvasok hogyan végződött az Elbaf arc és mire nyugdijas leszek lehet be is fejeződik.
Bocsánat hogy nem tetszésemet fejeztem ki, összességében biztosan jó lesz majd, csak nem vagyok maradéktalanul elégedett
Üdv,
Ez azért van, mert tele van retconokokkal és a hirtelen jött ötletekkel és nagyon sok hibával, ami egy idő után kibukik az embereknél, mint pl nálad. A keményvonalas fanok szeretik azt hinni, hogy Oda egy 30 éve tartó 5D sakkot játszik, de a valóság az, hogy rengeteg dolog menet közben lett kitalálva, ami logikai bukfenceket okoz. A Haki a legjobb példa erre. A pre-timeskip szakaszban, mint az Ace vs. Smoker vagy Teach vs Ace harcnál, egyértelműen látszik, hogy a Logia-használókat csak az ellentétes elemükkel lehetett megsebezni. A pre-timeskip világban a harcrendszer sokkal kreatívabb volt. A Logia-típusú gyümölcsök használói szinte istenek voltak, akiket csak a természetes ellenszerükkel lehetett megsebezni. Ez zseniális harcokat eredményezett: Luffy vizes öklei Crocodile ellen, a gumi immunitása Enel villámaival szemben. Ez gondolkodásra késztette a főszereplőt. Aztán bejött a Haki, és az egész rendszer leegyszerűsödött egy "kinek nagyobb a szellemi ereje" kérdésre, ami lényegében egy Dragon Ball-szerű "power level" harcrendszerré silányította a korábbi kreativitást. Whitebeard például miért nem használt királyi hakit Marinefordban (mert beteg volt? ugyan már) vagy mások pl Akainu? (biztos tudja), hogy egy csapásra elintézze a gyengébb tengerészgyalogosokat? Miért nem használták a parancsnokai következetesen a Fegyverzet Haki-t a Logia-admirálisok ellen? Amikor Marco és Vista egyszerre támadják meg Akainut Hakival, csodálkoznak, hogy mégis át tudnak rajta menni. Ez ma már teljesen értelmezhetetlen. Ez egy klasszikus retcon. Az ördöggyümölcs mára már szinte értéktelen, lényegében haki így haki úgy. Jön majd egy nagyobb ütés és kész kifeküdt az ellenfél.
A Gear 5 és a Nika-vonal sokaknál az utolsó csepp volt a pohárban. Az egész "Gomu Gomu no Mi" valójában egy misztikus Zoan gyümölcs, a "Napisten" erejével, egy az egyben a "kiválasztott" klisé. Ezzel Oda teljesen aláásta Luffy eddigi útját. Luffy már nem az a srác, aki egy viszonylag gyenge, de kreatívan használt képességgel lett a tengerek királya, hanem egy előre megírt sorsú megváltó. Ez elveszi a súlyát a korábbi győzelmeinek. A Nika-retconnal kiderült, hogy nem, ő valójában a világ egyik leglegendásabb, "isten" gyümölcsét ette meg, és ő a megjósolt megváltó, Joyboy reinkarnációja.
De vannak más tipikus Oda dolgok:
Kamu Halálok és a Tét Nélküliség: Pell Alabastában túlélt egy atombombát. Pagaya Skypiea-ban túlélte Enel legerősebb támadását. Wano-ban Kin'emon, Kanjuro, és a többiek szinte hetente haltak meg és támadtak fel. Ennek az lett a következménye, hogy a történet elvesztette a súlyát.
Off-Screening, avagy a Lényeg Elrejtése: A világot megrengető események 90%-a a színfalak mögött történik. Aokiji vs. Akainu 10 napos harca? Off-screen. A Forradalmárok harca az Admirálisokkal? Off-screen. Ehelyett kapunk több száz fejezetet elnyújtott arcokból.
A Női Karakterek Kezelése: Bár vannak erős nők a történetben, Oda sajnos hajlamos beleesni a tipikus shonen-klisékbe. A legtöbb női karakternek ugyanolyan "Nami-arca" és testalkata van, és sokszor a szerepük kimerül abban, hogy bajba jutott megmentendő hercegnők legyenek.
Elnyújtott Arcok és Rossz Tempó: A post-timeskip tempója borzalmas. Dressrosa és Wano iszonyatosan el lett húzva, tele felesleges mellékszereplőkkel, miközben a Szalmakalaposok alig kaptak érdemi fejlődést.
Alulhasznált Szalmakalaposok: A timeskip után a legénység nagy része asszisztenssé degradálódott. Franky, Chopper, Brook és Usopp szerepe gyakran kimerül egy-egy komikus jelenetben vagy egy kötelező harcban, de a személyes fejlődésük szinte teljesen megállt.
Erőszintek Következetlensége: A Vice Admirálisokat, akiket a tengerészgyalogság elitjének kéne lenniük, rendszeresen megalázzák. Egy Yonko parancsnok ereje arcról arcra változik. A power scaling teljesen a cselekmény kényelmét szolgálja, nem egy belső logikát.
Ez a Pre-Timeskip vs. Post-Timeskip különbség a kulcsa mindennek, szerintem. A Pre-Timeskip a kalandról szólt. A felfedezésről. A csapatszellemről.
És mi van Post-Timeskippel? Az egész átment egy végeláthatatlan rohanásba. Nincs már kaland, csak célpontok. Nincs felfedezés, csak expozíció. A formula minden arcban ugyanaz: megérkeznek egy szigetre, atomjaira hullanak, a mellékszereplők elintéznek pár jelentéktelen ellenfelet, aztán mindenki arra vár, hogy Luffy feltörölje a padlót a főgonosszal.
És ezzel el is érkeztünk a legnagyobb Post-Timeskip problémához: ez már nem a Szalmakalapos Kalózok története. Ez a "The Luffy Show".
A többi főszereplő lényegében statisztává degradálódott. Még a "másodhegedűs" Zoro is alig szerepel. Persze, megkapja a maga "badass" pillanatait, mint Pica kettévágása vagy a King elleni harc, de hol van a karakterfejlődés? Mit tudtunk meg róla Wano-ban, a szamurájok földjén? Szinte semmit. A karakterét lebutították arra, hogy morogjon, eltévedjen és menőn vágjon.
De ha ő is alig, akkor a többiek? Brook csatlakozása óta lényegében semmi érdemleges nem történt vele, leszámítva egy-két villanást a Whole Cake Island-on. Franky szerepe kimerül abban, hogy épít valamit az arc elején, aztán van egy kötelező harca. Usopp bátor harcossá válása évtizedes stagnálásban van.
A legjobb példa erre Chopper. Pre-timeskipben egy orvos volt, aki a szörnyeteg-identitásával küzdött, és drámai pillanatai voltak, amikor bevette a harmadik Rumble Ballt. Most? Egy cuki merchandise termék. A fő funkciója, hogy aranyosan reagáljon dolgokra. A tudását alig használja, a legtöbb harca a Kung Fu Pointtal egy vicc kategória. Oda fogta a karakterét, és csinált belőle egy sétáló plüssfigurát, mert azt jobban el lehet adni.
Arról van szó, hogy a sorozat lelke, a legénység közötti kötelék és a közös kaland érzése veszett el. Már nem egy csapat számkivetett hódítja meg együtt a világot. Most egy kiválasztott hős, Nika, teljesíti be a sorsát, és a barátai asszisztálnak hozzá. Ez pedig egy teljesen más történet, és őszintén szólva, sokkal kevésbé érdekes, mint az, amibe annak idején beleszerettünk.
Roger lebutítása tényleg fájó pont. Az a kalózkirály, akit megismertünk, most egy ahogy írtad LuffyxSanji-klónnak tűnik, ami nagyon röhejes. Xebec dettó, a világ legnagyobb gonoszából lassan egy félreértett forradalmár lesz. A Gorosei pedig évekig misztikus, árnyékban ülő zseniknek tűntek, most meg kiderül, hogy sokszor fogalmuk sincs, mi történik, és olyan logikátlan döntéseket hoznak, mint az óriásokkal való 40 éves huzavona, Nika, vérdíjak stb.
Tökéletes példa, amit felhoztál. A Világkormány évtizedekig elutasítja az óriások csatlakozását, akik a világ legerősebb hadseregét alkotják. Aztán 40 évvel később rájönnek, hogy hoppá, az óriások nélkül nem lehet nyerni, ezért elmennek gyerekeket rabolni és gyilkolni, hogy rákényszerítsék őket a szövetségre. Ez annyira logikátlan és rövidlátó, hogy aláássa a Világkormányról alkotott képet, miszerint egy 800 éve stabilan uralkodó, ravasz szervezet.
Az óriások évszázadokig egy büszke, harcos népként voltak ábrázolva, akik nem kérnek a külvilágból. Most, hogy Luffy megérkezik, aki történetesen Nika, hirtelen mindenki a rajongója lesz, és egy hatalmas bulit csapnak a tiszteletére. Úgy tűnik, mintha az egész nép identitása és motivációja egy csapásra megváltozott volna a cselekmény kényelme érdekében.
A legutóbbi, 1159-es fejezetben még azokat az ördöggyümölcs ládákat is megretconolta, mert már több van.
Ha ez nem lenne elég, jön a másik, talán még megalázóbb csavar: az egész világrengető esemény oka. A God Valley incidens, ami 40 évre meghatározta a világot, ami egy Yonko-generációt szült, ami a Kalózkirály és a Tengerészgyalogos Hős legendáját megalapozta és mindez miért történt?
Lényegében mert mindenki Shakuyaku-ra volt rákattanva.
Az egész eseményt egy banális, primitív "simpelés" indította be. Mármint a mindenki, a nagykutyák odamenésének az okára értem. Oda fogta a sorozat egyik legfontosabb, legmisztikusabb eseményét, és egy kocsmacirkusz szintjére alacsonyította. Roger karakterét ezzel végképp kinyírta. Eddig egy Luffy-klónná butította, most pedig egy hormonoktól túlfűtött tinédzserré, mint Sanji. A Kalózkirály, a világ legelszántabb, legszabadabb embere nem nagy ideákért, nem a kincsekért vagy a dicsőségért ment oda, hanem mert "a csaj miatt balhézni kellett".
Ez nem árnyalja a karakterét, hanem kiheréli. Elveszi a méltóságát, a grandiózusságát. Az egész God Valley-sztori egy viccé vált. Egy tragikomédiává, ahol a világ legnagyobb alakjai idiótákként viselkednek egy nő miatt. Ezzel Oda nemcsak a karaktereket, de az egész világot teszi komolytalanná. A nagy, sorsfordító események mögött nincsenek már nagy ideológiák, nincsenek elvek, csak primitív ösztönök.
Garp szintén ludas, amiről ódákat lehetne zengeni.
Lehetne még írni, mert nagyon sok baj vele, legyen ennyi elég
Teljesen jogos tehát a kiábrándultságod. A One Piece még mindig egy különleges mű, de a fináléhoz közeledve Oda egyre több kompromisszumot köt a saját maga által felépített világ szabályaival. A Zunisha-Kuina mém tökéletesen összefoglalja ezt: a rajongók hajlamosak minden véletlen egybeesésbe zseniális előre tervezést látni vagyis forshadowingolást, miközben a valóság az, hogy a történet tele van utólagos foltozgatással, retconokkal, hibákkal. Ettől még szerethetjük, de a kritikát is el kell fogadni, mert sajnos egyre több van belőle.