Messze van a monitor és nem látom a betüket rendesen. Nokikat olvastam a 8. rész hirének a szövegében. Végülis ezek is kicsik, mint egy nokedli és Fushi is ugy falja öket, mint kacsa a noketlit.

Köszönöm szépen a rész fordítását!

Ez a rész végre egy picit segített, hogy hová tart a történet. A Fekete Úr (vagy már inkább fiú) most már teljesen úgy viselkedik, mint aki eldöntötte, hogy emberként akar élni, és tudatosan hátralép Fushi mellől. A gond csak az, hogy közben rengeteg fontos információt nem ad át neki, így Fushi egyre inkább egy olyan pályán fut, ahol saját magának kell kitalálnia mindent, miközben a nokkák továbbra is fenyegetést jelentenek.

A rész legerősebb vonala szerintem az volt, ahogy Fushi és Tonari konfliktusa kibontakozott. Fushi tényleg segíteni akar Oopának, Miának és Uroynak, de az, ahogyan a testüket használja, de teljesen érthetően bántja Tonarit. A jeleneteik nagyon szépen mutatják, mennyire nem látja át Fushi az emberi érzések és határok súlyát. Hiába él ezer éve, továbbra is impulzívan dönt, és nem érti, hogy a jószándék is lehet fájdalmas, ha rosszul nyúl valamihez. A rész végi beszélgetésük különösen erős lett, Tonari dühben, fájdalomban és törődésben kevert reakciói még jobban kiemelik, mennyire szerethetően ügyetlen ugyanaz a lény, aki közben kíméletlenül vak.

A másik nagy fókuszpont Mizuha, aki egyre aggasztóbb figura. Nem az előző életei miatt, hanem azért, mert önmagában is kiszámíthatatlan és manipulatív. Túl gyorsan teszi túl magát traumákon, képes irányítani az embereket maga körül, és bármit megtesz, hogy elérje azt, amit akar. Fushi pedig pont az ilyen érzelmi nyomásnak a legsebezhetőbb. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a történet szempontjából kulcsszereplő, mert a máig ható Hayase-vonal és a nokkák hozzá fűződő kapcsolata rengeteg mindent mozgat.

A Sumika és Fushi közti Satoru-beszélgetés pedig könnyed, üde jelenet volt, jól ellensúlyozva az epizód komorabb részeit. A macska és Fushi közötti párhuzam pedig

Összességében ez a rész végre egységesebb irányt sugallt, még ha továbbra is rengeteg karakter hoz furcsa, drámai logikával működő döntéseket. De legalább most volt lelke és fókusza annak, amit láttunk igaz sokszor nem tudjuk, hogy merre megyünk.

Egyesítve 2025.12.03 21:37:54:
Köszi szépen a 9. részt is!

Mimori története ebben a részben egyszerre volt brutális és fájdalmas. A lány anyja simán versenyre kelhetne Mizuha anyjával a "legrosszabb anya" címért egyikük mindent túlkontrollál, a másikuk pedig elhanyagol és egyik sem érti vagy érzékeli, mit él át a saját gyereke. A legszívszaggatóbb az volt, hogy Mimori három éven át cipelte ezt az egészet, miközben a nokka szó szerint átvette tőle a stresszt, csak hogy valahogy életben maradjon. Egyetlen gyereknek sem kéne így működnie.

Fushira közben megint rádőlt egy komplett traumacsomag és csak megerősítette azt, amit már sejtettünk: még mindig többen vannak a világban, akik jobban értik a nokkák működését, mint ő maga. Hirotoshi felbukkanása ugyan meglepő volt, de pont emiatt lett fontos végre valaki, aki tényleg tud valamit, amit Fushinak tudnia kell.

A fejlettebb nokkák ebben az évadban amúgy sokkal érdekesebbek, mint valaha. Mimori nokkája kifejezetten összetett karakter lett, tele dilemmával és érzelemmel. Nem csak egy szörnyeteg volt, hanem valaki, akinek saját félelmei, saját határai és saját céljai vannak. Az, amit megtudtunk róla, teljesen új kérdéseket nyitott meg miért vette át Mimori testét, pontosan mitől félt és mi volt az a pont, ahol már nem próbált visszaadni semmit?

Mimori nokkájáról pedig tényleg nehéz eldönteni, hogy rossz volt-e egyáltalán. Nem gyilkolt ok nélkül. Aokit is azért lökte le, mert Fushi meg akarta ölni, Hirotoshira pedig csak akkor tört rá, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy meg akarja semmisíteni. Az eddigiek alapján sokkal inkább védelmező ösztönből cselekedett, nem rombolásból.

És ami talán a legmegdöbbentőbb a nokka objektíven jobb életet teremtett Mimorinak, mint amit a lány valaha elérhetett volna egyedül. Barátokat talált neki, rendezte a kapcsolatát az anyjával, megvédte a bántalmazástól. Amikor az anya verte, Mimori nem is fogta fel rendesen, mert a nokka átvette a testét, hogy tompítsa a fájdalmat. Az egész traumája emiatt torzult össze úgy, hogy már azt sem tudta, mi történik vele.

A tetős jelenet magyarázata aztán mindent a helyére rakott. (Ez egy spoiler. Vidd rá az egeret a megjelenítéshez: Mimori azért akart meghalni, mert az élete tényleg kilátástalan volt.) A nokka csak azután vette át végleg az irányítást, hogy Mimori meghalt és onnantól egyedül próbálta helyrerakni mindazt, amit az anya tönkretett. Simán megölhette volna az anyát is, mégsem tette. Nem bosszú volt, hanem egy torz, de őszinte próbálkozás, hogy a gazdatest boldog legyen. Szomorú, hogy Mimorinak a nokka tett több jót, mint bárki a saját családjából.

Az epizód nagyon szépen mutatta meg azt a fájdalmas valóságot, hogy vannak emberek, akik soha nem fogják észrevenni, hogyan érzel és még rosszabb, amikor pont a családod ilyen. De ugyanígy vannak olyanok is, akik bármit megtennének érted, még akkor is, ha belepusztulnak. Hirotoshi és Mimori kapcsolata erről szólt két törött gyerek, akik valahogy mégis okot adtak egymásnak arra, hogy éljenek.

A következő rész előzetese pedig teljesen letaglózó. Az, hogy Mizuhát vérben mutatják egy nokka mellett, vagy óriási félrevezetés, vagy az évad most lép át a tényleg durva szakaszba és jön a nagy leszámolás.

Kár, hogy Sumika csak egy részre ugrott be

Köszönöm az összes eddig elkészült részt és nagyon boldog karácsonyt kívánok!!!

Köszönöm szépen a 10. és 11. rész fordítását!

Ez a két epizód együtt szerintem az évad eddigi legerősebb blokkja. Nemcsak információban volt sűrű, hanem érzelmileg és tematikusan is rendesen odacsapott. A Nokkák valódi természete, a családi minták és Fushi mentális szétesése most végre egy pontra futottak össze.

A 10. rész nálam simán top 5 epizód. Az animáció, a zene, a zavarba ejtő képi megoldások, Tonari és Mizuha kontrasztja, valamint a Nokkák "békés együttélésének" leleplezése elképesztően erős volt. Folyamatosan az az érzésem volt, hogy pár másodpercenként történik valami, amit újra kell gondolni.

Tonari felismerése Fushi iránt különösen fontos pillanat. Az ő érzései érettek, reflektáltak és tiszteletteljesek, ami éles ellentétben áll Mizuha megszállott, birtokló rajongásával. Az a jelenet, ahol Fushi elutasítja Mizuhát azzal, hogy "ne próbálj irányítani", majd közvetlenül utána Tonaritól azt hallja, hogy "a kívánságaid a sajátjaid", szerintem az egyik legerősebb érzelmi kontraszt az egész évadban.

A Nokkák motivációja közben egyre kevésbé áll össze. Azt mondják, nem ölnek, segíteni akarnak, békét akarnak. Ehhez képest konkrétan megölték Izumi anyját, aki biztosan nem akart meghalni. Mimori esete is különleges volt: ő valóban öngyilkos lett, mégsem jutott el a Paradicsomba. Innen nézve az az egész vita, hogy átadhatjuk-e az életünket a Nokkáknak, amikor véget ér, számomra erősen sántít. Miért gondolnánk, hogy rendben van, ha valaki más folytatja helyettünk az életünket?

Ezzel együtt továbbra sem tudok igazán kapcsolódni Fushi döntésképtelenségéhez. Értem, hogy hatalmas teher alatt van, de a Nokkákkal való együttműködés soha nem működött. Mégis újra és újra visszalép ebbe a szürkezónába. Dramaturgiailag izgalmas, de frusztráló látni, hogy még mindig nem tud egyértelmű állást foglalni. Ráadásul az, hogy vissza kell hozni az eredeti Nokkát, csak tovább erősíti azt az érzést, hogy ez a konfliktus sosem fog igazán lezárulni.

Felmerült bennem az is, hogy mindig is a Paradicsomból jöttek-e a Nokkák. A második évadban is az volt a céljuk, hogy mindenkit oda juttassanak, hogy "boldog" legyen. Ez megmagyarázza, miért tudnak visszatérni a halál után, de ettől az egész még rémisztőbb. Olyanok, mint nagyon elcseszett angyalok. És ha ez igaz, akkor valószínűleg soha nem lehet őket teljesen legyőzni, legfeljebb kordában tartani.

A 11. rész picit lassított, de így is erős volt. Izumi karaktere számomra a generációs trauma megtestesülése. Nem egyértelműen rossz, hanem egy megtört ember, aki ugyanazokat a mintákat adja tovább, amiket ő is kapott. Anyja elvesztése, egy manipulatív apa, vallási nyomás, majd egy hazugságra épülő menekülés mind ott vannak a háttérben.

Érdekes módon Mizuha apját viszont valamennyire értem. Ő tipikusan az a vallásos ember, aki egyszerre hisz a dogmában és őszintén jót akar a gyerekének. Az, hogy Mizuha boldog és jó életet éljen, valódi szeretetből fakad, még ha ezt torz módon is fejezi ki. Sok vallásos közegben ez így működik a szeretet alapja ott van, de a dogma eltorzítja a cselekedeteket.

Mizuha ezzel szemben egyre inkább elveszettnek tűnik. A benne lévő Nokka hátborzongatóan jól manipulál, de a valódi törés ott van, ahol Mizuha már tudatosan dönt az együttélés mellett. Onnantól nehéz visszautat látni.

Az egyik legnyugtalanítóbb fordulat továbbra is az, hogy Fushi egyik használt testét elvették és tárggyá tették. Ez végleg lerántja a leplet a békés együttélésről. Itt már nem ideológiáról beszélünk, hanem nyílt kihasználásról.

Fushi karaktere ebben a két részben különösen szélsőséges. Egyszer naiv és elveszett, máskor hideg és kegyetlen. De ez inkább annak a jele, hogy még mindig nem tudja, hogyan kell emberként létezni egy olyan világban, ahol senki nem mondja meg neki egyértelműen, mi a helyes.

Kíváncsian várom, mi lesz még itt.