Gdat88 írta:
Látszott az öreg arcán a csalódottság. Hogy nem érdekel mást. Rossz volt látni ezt.
Azért volt rossz látni mert idős volt? Rengetek fiatalon és akár velünk egykorú arcán is ugyan ezt az arckifejezést láthatod, de még sem mondják r, hogy rossz esetleg, szívszorító érzés volt látni.
Az a helyzet, hogy engem tényleg arra tanítottak, hogy idegenekekkel ne álljak szóba. Ez odáig vezetett hogy egy fekete furgonba akartak betuszkolni, mikor kicsi voltam. Mert mindenkivel szívesen beszélgettem, bár nem sikerült mert ismertem a környéket és elfutottam. Éveken keresztül jártam órákon át busszal és/vagy vonattal így meg lettem szólítva párszor. Kortól függetlenül ezer és egy életörténetet hallgattam végig, mindenfélét, de a mai napig nem értem, hogy nekem miközöm van hozzá. Értem én, hogy valaki magányos, de az a legrosszabb ha az utcán próbál valaki egy vadidegenre vadászni, hogy meghallgassa a napi mondandóját.
bloodbath írta:
1. Mi a baj a Harry Potterrel?
2. De ti mit csinálnátok ilyen helyzetben? Mi lenne az adekvát viselkedés?
1. Semmi!
2. Én adtam már zsepit embernek. Akár mikor meg volt fázva és rohadtul idegesített, hogy szipog, f(őleg mert én is voltam olyan helyzetben, hogy nem volt nálam zsebkendő) akár mikor sírt. Viszont magamból kiindulva én nem szeretek mással megosztani belső dolgot az életemről, csak olyan embereknek akik közel állnak hozzám, így ha valaki sírva látna, rohadtul nem akarnám, hogy egy vadidegen tutujgasson, egy zsebkendő kedves gesztus, de nincs szükség sajnálatra szerintem. Főleg mert egy sírós emberrel nem lehet mit csinálni. Hagyni kell, hogy kibőgje magát, és - normális esetben - egy közel álló személynek el is tudja mondani mi a problémája, ennyi. Te, mint kedves idegen aki csak meglátta, hogy sír, bőven elég, ha adsz egy zsebkendőt. Ha többet akar, pl állj mellette, vagy öleld meg, vagy faszom tudja...
