Te materiális étel, materiális ruha és materiális ház nélkül élsz? Én még olyan gyerekes vagyok, hogy ezeket használom.

Látom, megint nem érted a lényeget, s ennyinél ragadtál le. Erről tényleg értelmetlen vitázni, amíg nem megy.

Mert nagyvonalúan elsiklasz afelett, hogy életben kell maradnia az embereknek. Ha most így eltörölnénk a pénz, akkor jó eséllyel halna ki az emberiség. Tehát még, ha elfogadnám amit mondasz, akkor is szükség van a pénzre az átállásig.

De ha minden felfogás kérdése, akkor miért kell olyan világ, ahol mindenki egyformán jól jár? Szerintem az az igazságos, ha érdemeik szerint járnak jól az emberek. Ne járjon egyformán jól mindenki, mert az pangáshoz, elfajuláshoz vezet.

Nincs semmiféle elsiklás és szó nem volt arról, hogy most töröljük el a pénzt. Volt idő rá, és egyre kevesebb van hátra. Ha az ember nem törli el, a környezet megteszi.

Hát, akkor adj hálát a románoknak/világháborúknak/trianonnak, cigányoknak, meg a migránsoknak, minden "bűnözőnek", terroristáknak stb-stb, hogy léteznek és ne sírj miattuk, hanem örülj hogy olyan világ részei amit szeretsz.

Ez egy érvelési hiba, hogy: Csak akkor lennél egyenrangú vitapartner, ha egyetértenél velem, mert ha egyetértenék veled, már nem is lenne vita.

Nem törli el a természet a pénzt. Megpróbálta már a korszellem kommunizmussal. Nem jött össze.

Nem emberekre (vagy akár a "természetre" ) gondolok környezet alatt. Elfeledkezel egy még nagyobb hatalomról, ami régóta az ember fölött állt, még mielőtt az létrejött volna. Ez pedig kijátszhatatlan.

Egyáltalán mi az, hogy mindenki jól jár? Minden embernek más igényei vannak, teszem azt intellektuális szinttől függően. Mi van ha az emberek 80%-azt akarja, hogy jöjjön vissza a Mónika Show mint A Szórakozás? Akkor a maradék 20%-nak nem is kell semmi?

Akkor az a 20% nem nézi.

És mi az a nagyobb hatalom?

És akkor nekik nem is kell más? Győzzön a nép akarata? Sztálin elvtárs már megmondta.

Keiter- Mi a baj azzal, hogy ha szereted ezt a világot? Nap mint nap rácsodálkozok emberekre, hogy látszólag felszínes és ostoba, erősen az alkoholizmus felé vezető úton lévő fiatalokban mennyi, de mennyi minden van, a felszín alatt, rácsodálkozok a körülöttem lévő világ szépségére.
Igen, a társadalom szar, igazságtalan, de mindig is az volt. Ettől független az, hogy szeretem-e a világot, az életet, az embereket és az emberiséget. Még akkor is, ha olyan, amilyen.

Egyébként, ahogy olvastalak... az jutott eszembe, hogy tegyük fel, az ember boldogan megy a gyárszalagra, mert meg kell csinálni, és cserébe majd kap valamit, oké, a társadalom szép, és igazságos, és egyenlőség. De ezen túl mi van? Mármint, vannak a világodban művészek? Akik azt csinálják, amit szeretnek, és még minden földi jót is kapnak mellé? Te meg gürizel, a nagyobb jó érdekében, és tényleg kapsz érte cserébe valamit, de önmagában ez már nem lehet egyenlőség. A nagyobb jó baromi fontos (lenne), de az ember egyén, nemcsak MI van, hanem ÉN is, és nem, ez nem lényegtelen, gyerekes önzőség.
A közösség még önmagában nem ad értelmes, személyes, tartalmas életet.

http://latnodkell...-ismernie/
Gdat- azt mondtad, hogy nem szereted a magyaros ételeket Nehezen hiszem el

Nyilván az édességeket nem számítottam bele. Abból sok jó van. Az ilyen nyálkás izéket nem bírom, mint a lecsó, a kőrözött, bármi ami tejfölös, vagy tele van szósszal.

"Mi a baj azzal, hogy ha szereted ezt a világot?"

Önellentmondással van baj, nem a szeretettel. Ennyire reflektáltam rá. Fölösleges kiforgatni a szavaimat és olyanokra reagálni, amit meg se fogalmaztam.

"A közösség még önmagában nem ad értelmes, személyes, tartalmas életet. "

A tartalmas életet pedig munka mellett is XY közösségben élve, mindenki létre tudja hozni magának. A kérdés, ő miben találja meg számára a tartalmat, örömöt. Én a nap nagy részében, főleg most, dolgozok. Időm sincs kimozdulni a lakásból. Bár relatív, és enni azért volt valamicske, de ha átlagolni akarok, a többihez és a környezetemben élőkhöz mérten mindig nélkülöztem, egyrészt lelkileg, anyagiakra reflektálva pedig például soha nem kaptam édességeket, vagy szénsavas üdítőket, chipseket két évtized alatt komolyabban, vagy megközelítőleg sem olyan gyakorisággal, ahogy ált. a többiek, meg ahogy nekünk éppen jól eshetett volna. Ritkán elvétve az évben, ha akadt és sikerült kisírni. Emellett nem jártam bulizni, nem volt pénz elutazni se (még a Dunántúlon is legfeljebb osztálykirándulás keretein belül. Kinevetnek, amikor azt mondom, sose voltam a Balatonon stb. ). A család rég szétesett annak idején édesapám halálával. Nem figyeltek se rám, sem öcsémre. Mindenki a négy fal között élt, mert ha akart volna se tudott volna merre, kihez és miért menni. Mindezek mellett a családi hátterem és a rokonság se könnyített a dolgomon/dolgunkon.

Én rá voltam kényszerítve arra, hogy másban leljem az örömöt. Azt hiszem ha nekem ment, más se szakad bele (a hajléktalanok is beérik annyival, amennyit épp tudnak enni, nem élnek luxus körülmények között, mégis próbálnak életben maradni ahogy tudnak és ez akkor is figyelemreméltó, mindazok mellett, hogy nem halnak bele abba, hogy épp nem tudnak elmenni ribizni, vagy nincs mobilnetjük, egy meleg házuk, ahol lefeküdhetnek aludni). Persze úgy a legkönnyebb ragaszkodnod a világodhoz és a kényelmedhez, ha neked sose kellett azzal szembe nézned, hogy ami neked mindennapos dolog, az másnak mekkora luxusnak számít. Pedig speciel e is így szoktad meg (amúgy ezt támasztja alá pár adott komment is).

Ez az, ami miatt azt mondom, hogy te vagy a felelős azért, hogy te mit akarsz élvezni és mivel éred be. Ez döntésről szól. Elvileg értelmes emberek vagytok, nem pedig ösztönlények (nem tudom amúgy, miért szokás tagadni, valamilyen szinten mindenkiben ott él, kinek nagyobb kinek kisebb mértékben). Ez felelősséggel jár. Ennek fényében, akkor legyetek őszinték és mondjatok annyit hogy - bocs, de az én jólétem, luxusom és örömöm fontosabb a társadalom/faj jövőjénél, fejlődésénél és nem vagyok hajlandó lemondani róla, hanem inkább maradjunk egy olyan képzeletbeli fizetőeszköznél, amivel a magam örömeit kielégíthetem (vagy azt hiszem), amíg még remegő lábakon áll az adott rendszer.

De, az én véleményem mindez. Azok mellett amik velem történtek, a nélkülözés több válfajával megkötve is azt mondom, hogy adok, mert tudok (s mert ez a sok semmi tett engem többé), és nekem fontos az, hogy a körülöttem élők is boldogak lehessenek, mert én már képes voltam megteremteni magamnak a jót, a szépet abból, amit sokan semminek neveznek.

Most lejátszottátok azt a vitát, ami bennem is le szokott játszódni, amikor az egyik vállamon ülő Masashi-féle idealizmusnak visszaszól a másik vállamon ülő Gdat-féle realizmus.

Nyilván én is értem azt amúgy, hogyha az összes embernek, az lenne a legnagyobb vágya, hogy másokat kiszolgáljon. Akkor működne egy pénz nélküli rendszer. A szorgos emberek elvinnék a termékeket egy raktárba, ahol a szorgos ingyenfutárok kiszállítanák azoknak akiknek szüksége van rá. Útközben bemennének a boltba, ahol minden ingyen van és mindneki annyit vesz el, amennyit kell. Senki sem többet, mert mindenki pontosan tudja mennyi a valós szükséglete és a vágyait úgyis megtalálja a munkájában, akkor is ha az utcaseprés.

Ha tényleg mindenki ilyen lenne, de mindenki, mert csak akkor működne. De ez a világ annyira csöpög a nyáltól, hogy nekem már antipatikus.

De ezzel a vitával főleg az volt a baj, hogy erre ha tegyük fel lenne is esély, a pénzen keresztül lenne, mert a mostani társadalomból lehetne eljutni ide. De Masashi részéről ez inkább tűnt egy kifakadásnak, hogy az emberiség, hogy képzeli, hogy nem olyan minden egyes tagja, mint Jézus Krisztus és Buddha fúziója, mintsem egy nézőpont ami valamiféle megoldást kínál. Ezzel szemben én azt mondom, hogy az emberi természetet ismerve, a pénz a legjobb módszer a társadalom fenntartására. De még ha kritizáljuk is a rendszert, a kritika max az önzőséget érhezi, nem a pénzt.