Hisz tudtam, hogy igazam van. : (( Az meg hogy egy ilyen világhoz hogy állsz, a te dolgod. De, nem hatékonyabb ez egy ahhoz hasonlóan működőhöz mérten, ez evidens. Én csak szórakozok ezen a világon. Mást nem tehetek.

Amúgy ez az egész jó ötletet adott. Meg kéne hirdessek egy szektát ahol a munka lesz a szellemi út. Létesítek egy nagy gyárat és elmondom az embereknek, hogy dolgozzanak önzetlenül benne, ugyanazt kell csinálni mindig és monoton lesz, de nem kell félni, mert nem kell a pénzzel törődni.

Nem kapnak pénzt, csak ételt és szállást. Csak arra kell figyelniük, hogy a jelenben éljenek és a megfelelő alkatrészeket illesszék össze egész nap. Figyelve arra, hogy ne legyen robotikus és minden alkatrészt úgy szereljenek össze, hogy abba tegyék bele a szívüket is. Ez egy magasabb tudatállapotba fogja őket emelni.

Megszabadulhatnak az egoista hozzáállásuktól és másokon is segíthetnek. Egy munka előtti és utáni közös mantrázást azért beiktatunk. Az új eszme neve pedig a kommunibuddhizmus lesz, mert kipótolja a kommunizmus hiányosságait, azaz lesz benne spiritalizmus és vágy nélküliség, És a buddhizmus hiányosságait, mert megfelelő módon fog zajlani a termelés, megszűntetve ezzel az éhetést, nélkülözést.

Szerintem nagyon sikeres, új világhódító eszme lehet. De most viccen kívül. Egy szép új világ.

Böngészgetés közben belefutottam ebbe a rég látott vidibe:
https://www.youtu...lgfdTm7c1I

Elküldtem haveromnak "imádom ezt a számot, ne kérdezd miért" kijelentéssel. Erre ő: "biztos vagyok benne, hogy nem a zene tetszik, hanem amit csinálnak"

És tényleg. Egész vonzóvá teszi őket ez az állatkodás.

Belegondoltatok már, hogy a demonstráció szóban benne van az, hogy démon? Tuti nem véletlen, nincsenek véletlenek.

És az "analízisben" az "anál" szó?

WOW valami történik a Rockstar Games fészbúk oldalán, az egész vörösbe ment át. Jelentése: Red Dead Redemption játék jön-

Keiter- Én képes lennék lemondani az anyagi jólétemről (ami egyébként sincs meg, legalábbis a szó általános értelmezését nézzük, de megvan mindenünk, sőt, több is, ami kell, három gyereket mindig sikerült valahogy eltartani, de ami a legfontosabb, hogy együtt vagyunk, nem csak a szűk család, de a nagy család is (ami tényleg nagy), és intellektuálisan nagyon gazdagon lettünk nevelve, főleg kiskorunkban, onnantól meg már ment a maga útján), de nem erről beszéltem.

Hanem arról, hogy a világodban van, aki dolgozik, és utána kap valamit érte, és élheti a személyes életét, és van, aki meg egész nap azt csinálja.
Értesz? Ez már rögtön nem egyenlőség.

Egyébként nem kell szidni a pénzt. A pénz egy nagyon okos rendszer a társadalom fenntartására. Az ember tette bálvánnyá, és ezért lett a pénz rossz, nem önmagában.
Tehát nem a pénz rossz, hanem a fennálló társadalmi hozzáállás.

Nincs kedvem többször elmagyarázni, látom nagyon problémás elválasztani a szálakat, hogy erre a kérdésre megtaláld a választ. Szerintem hagyjuk, mert nem fog menni. Inkább várjuk, hogy Gman valami új és érdekes kommentet ír.

Nemár, én értem, hogy miről beszélsz. Egyetlen kérdésem van: a te világodban egyenlőség van? Ugyanolyan jó az mindenkinek?

Az csak felfogás kérdése. De, egy olyan világban, ahol a saját érdekeid fontosabbak, ezt a büdös életbe nem fogod megérteni (mert hát irigy vagy, és önző). Szerencsére vannak emberek, akik legalább megértik, amiről beszélek és bebizonyítják, hogy van még remény ennek a fajnak, velük.

Értem-értem. Nyilván, ha valakinek tényleg fontosabb a nagyobb jó, akkor tényleg sokadlagos szempont, hogy velem mi van. (Nem ironizálok.)

Oké, akkor még egy kérdés:
Te, jelenleg, szerinted hol tartasz? Kész lennél másokért feláldozni magad? Vagy mert ilyenek az emberek, akkor már nem éri meg?

Én már számtalanszor feláldoztam magam, időm, dolgaim, energiám más emberekre, akiket nem is ismertem és ez a mai napig így megy, fog is. És nem vártam el soha, hogy adjanak, hogy akár csak meg is köszönjék. Kezdetben sokat szenvedtem amiatt, hogy háttérbe szorítottam magam (mert nem tudtam faképnél hagyni másokat [tudtam milyen érzés szenvedni, nem akartam hogy más is átélje, könnyebbé akartam tenni, mert én erősödtem, hát azon voltam, ők is hasonlóképp fejlődhessenek, de legalább kapaszkodót találjanak], volt bennem egy blokk - de közben ugyebár a környezetemben történő események se segítettek az állapotomon, nekem kellett megteremtenem azt a felfogást, hozzáállást, amely a "semmi" közepén is életben tart - nehéz volt, több év volt, ám végül sikerült), idővel pedig megtaláltam egy olyan egyensúlyt, amelynek köszönhetően én se roppanok össze, ez pedig a felfogásban és értékrendváltásban gyökerezett.

Értelek. Ez szép. És az életed képes lennél feláldozni? Másért?

És hol áll ez az egyensúly? Mármint, volt egy időszakom, amikor teljesen háttérbe szorítottam magamat, mások érdekét néztem (és CSAK másokét), feláldoztam az időm, az energiám, a tehetségem, és bizonyos szempontból ez fontos, és követendő is, DE van egy határ.
Ahogy mondod, kell legyen egy egyensúly.

Mert az ember egyén is, és nem csak közösségi lény. Persze ma inkább azt kéne mondani, hogy az ember nemcsak egyén, hanem közösségi lény is.

Én nem becsülöm a saját életem, illetve annyira nem érdekel, mi lesz vele, hogyan ér "véget". Eszek, iszok, lélegzek, és próbálok nyilván nem hülyeségeket csinálni - ennyiben merül ki minden. De, több ismerősöm is megjegyezte, hogy számukra aggasztóan lebecsülöm magam (nyilván azért látják így, mert én másképp viszonyulok hozzá, nem félek a haláltól, fájdalmaktól, a jövőtől, mert hát nem egyszer voltam halálhoz közel, hanem jóformán tucatszor). És nem mellesleg, több helyzet is volt, amikor majdnem otthagytam a fogam azért, mert mást akartam menteni (Ez egy spoiler. Vidd rá az egeret a megjelenítéshez: pár éve egy részeg ismerősöm mászott ki egy sötétben száguldó jármű elé, én pedig késve kapcsolva kicsit a világítás hiánya végett, ám mikor feleszméltem, mi történik gondolkodás nélkül utána ugrottam, és kilöktem őt az útból, talán 2-3 cm lehetett köztem és a jármű között, meg se fordult a fejemben, hogy meghalhatok, hogy engem még épp elcsaphat az a közel 100-zal száguldó autó, pedig az a srác speciel nem is az én haverom volt, hanem az unokatestvéremé)
A válaszom a kérdésedre tehát igen, képes lennék rá. Lehet, hogy most húzna a szívem a családomhoz és azt mondom, nem hagynám őket itt senkiért, de magamat ismerem jól, s eddigi tapasztalataim alapján azt mondom, éles helyzetbe nem tudnék azon gondolkodni, mi lesz ha meghalok, csak az, hogy segíthessek, ahogy tudok. Sok ideig bosszankodtam azon, hogy ezt a blokkot és eme tulajdonságom nem tudom levetkőzni. De, mára-már megbékéltem vele. Gondoskodnom kell a körülöttem lévőkről, elvégre (jelenleg) ők is fajtársak, illetve élő teremtmények, akik ugyanúgy megérdemlik a gondoskodást.

"És hol áll ez az egyensúly?"
Nos, nyilván nem a nap 24 órájában osztom a lelkem másoknak, de, amikor épp olyan helyzet áll elő, hogy valaki segítséget kér, áldozok rá időt, energiát ahogy tudok ill. próbálok olyan további megoldásokat keresni, amely mindkettőnk számára előnyös, amennyiben én se vagyok a pillanatban a helyzet magaslatán (pl. a családi verekedés időszakában nehezen tudtam másnak segíteni pár hete, mivel én is padlón voltam egy ideig miatta, mégis jöttek hozzám, így a magam problémáit abszolút háttérbe szorítottam, nem hoztam fel senkinek, mert azokat magam próbáltam orvosolni, én magam pedig a rászorulóknak igyekeztem kezet nyújtani ). Nyilván olykor többet kell adnom azért, hogy az illető biztonságosan kijöjjön a gödörből, de úgy hiszem, hogy nincs olyan dolog, amiről ne lehetne lemondani, legalább kis ideig a légzésen kívül. Minden egyes segítséggel adok valamit a társadalomnak, egyéneknek, adok egy kicsit magamból, ezzel pedig az én logikám szerint többé, erősebbé válok és elmondhatom, hogy nem ment kárba az az erőfeszítés, az átmeneti szenvedés, amit produkáltam, hisz nem csak magamra fordítom, hanem önzetlenül más emberekre is. Lehetnék önző s elzárkózhatnék mindentől, mindenkitől, de akkor majdhogynem értelmetlen volt ennyire felerősödni, hisz egymagam még is csak egy maradok. Hihetetlen energiát tud adni nekem olykor egy mosoly is, miután segítettem, vagy az, ha csak leírva látom, esetleg más nyomokból, hogy volt értelme.

Az egyensúlyban szerintem hatalmas hangsúly van azon is, hogy a te "teherbírásod" mennyi éppen. Hogy te magad mennyire tudod szűrni a dolgokat és tisztán tartani az elméd, békét éltetni magadban, úm. tisztán látni a dolgokat. Ha ez megy, akkor megfelelő idő után fogod tudni kezelni a kialakult helyzeteket, ezáltal nem terhelődsz le annyira.

Elvégre a cél mégis csak az, hogy leküzdd azokat a hatásokat, amik érnek - nálam a legjobb módja ennek a győzelemnek pont az volt, hogy nem küzdöttem a negatív hatások ellen. Hagytam átlebegni magamon. Nem hagytam, hogy magamnak ártsak azzal, hogy foglalkozom velük, vagy úgy állok hozzájuk, hogy magamnak árthassak. Elvégre egy egyén vagyok, egy nagy közegben, amelyben mindent én szűrök meg a magam elméjével, tudatával - egy szóval ezek belőlem erednek, már lebontva, magam módján értelmezve.

Lehet el kéne menni börtönőrnek akkor. Olyan emberekre kell vigyázni, akik nem akarnak még véletlenül sem dolgozni. Elvből lenéznek, mert dolgozol, büszkék arra, hogy semi hasznosat nem tesznek. Ki akarnak használni, miközben te felelsz a biztonságukért és emberi méltóságukért. Hamis vádakkal börtönbe akarnak juttatni. Ha tesze értük valamit, azt is megbosszulják. Élvezik, hogy rajtuk nincs, a másikon hatalmas a felelősség. Plusz munkát csinálnak a túlórából túlórába menő hulla fáradt embereknek szórakozásból. Ott tökélyre lehet fejleszteni az önzetlenséget.

Vagy csak szimplán belátni, hogy vannak alsóbbrendű emberek, akikért kár aggódni és tenni értük. Nyilván ki így, ki úgy dönt.

Én egyszer önzetlenül segítettem egy embertársamnak, erre baszki megköszönte. Nyalizós kis köcsög, az önzetlenül melyik része nem világos neki? Önzetlenül azt jelenti, hogy nem akarok semmit cserébe, köszönetet sem, de azért rám erőlteti. Azóta vagyok antihumanista. Hülyékért nem éri meg megmozdulni.

Heni, most már megkérdem. Hogyan szexualizáltad Dawe-t, hogy ennyire szeret téged?