Shiro
Hozzászólások: 568
Naruto-Kun.Hu Team

Moderátor

Szegény Ribrianne annyira meg von győződve, hogy a szerelem erejével bárkit legyőzhet, közben Goku meg csak trollkodik vele.
Nagyon ügyes vagy, meg nagyon erős vagy, aztán közben magának, jó akkor hazsnáljunk egy bkicsivel több erőt. (de persze még bőven nem mindent.)
Ribrinane azért kelett a rész elejére, hogy megmutassák Goku és Vegeta eddig nagyon visszafogták magkukat. Korábban Vegeta SSJ-ben harcolt ellene, most meg alap formában könnyedén alázzák.
A Jiren elleni harc már egyből informatív volt.
Goku alap formában valószínűleg most hazsnálta előszőr a teljes erejét a torna alatt.
Az SSJ és az SSJ2 ütései lepattantak Jirenről. Végre visszahozták sszahozták azt, hogyha nagy az erőkölönbség, akkor az ütések annyit sem érnek, mint egy szellő.
Az SSJ3-at sajnálom, hogy kihagyták, de mivel az SSJ2 után közvetlenül az SSJGod jött, így feltételezem hasonló ereje van, mit az SSJ3-nak.
De lehet ezt azért mondom, mert emlékeztet Goku és Beerus első ahrcára, amikor is a SSJ és az SSJ2 érdektelen volt az ellenfele számára, de az SSJ3/SSJ God már váltott ki némi reakciót.
Az SSJ Blue-nál ugyan azt az animációt alkalmazták, amit Golden Frieza ellen, ezzel is kifejezve, hogy ez egy teljes erejá SSJGSSJ és nem csupán egy átszínezett SSJ. Ez mnár elég volt, hogy Jiren is mozgásba lendüljön, bár ha Goku bekapottt volna egy komolyabb ütést, akkor Jirent kizárták volna.
Mikor Kirllin megemlíti, hogy Goku már képes kell legyen használni a 20x-os Kaiukent a Blue formával, majd Whis válaza előhozza anosztalgia faktort:
http://naruto-kun...all/312/17
Vegeta nem ad energiűt a genkidamához. Itt úgy néz ki benne van a büszkesége, meg az önzősége is ebben a döntésben, de ha jobban beegondolunk ott és akkor egy logikus döntés volt a részéről, mert lehet nélküle is elég erős vol az az energia, hogy megölje Jirent, bár arra nem számítottak, hogy visszadobja és Goku elnyeli az energiát.
Goku ösztönűllat formájában az őt körülvevő aura nagyon hasonlít arra, amikor első alkalommal változott átt SSJ-be.
Na meg a ruházata is szinte pont uygan abban az állapotban van
(nosztalgia pillanat 2)
http://naruto-kun...all/317/18
Viszatérve egy kicsit Vegetára, titeket ez nem emékeztet a Brolly-s mozira?
Amikor csak Vegeta nem ad energiát, és Goku így még nem képes felűlmúlni az ellenfelét. Csak anyni különbséggel, hogy Brolly ellen végül Vegeta is addott, Jiren esetében viszont nem változott a döntése.
Bár éppen ezért megeshet, hogy miután Goku "felépült" újra megpróbálja a genkidama elnyelést, de már Vegeta is adni fog hozzá.
Egyébként meg nem tudom mivel tudnák felűlmúlni Jirent.
Az új forma nagyon hasonlít az SSJGod-hoz.
Alap forma speckó aurával, másoktól kapott energia és felűlmúlja az eddigiformákat.
Ha a tendencia ismétlődik, akkor a következő sagában lehet megkapjuk az új formának az SSJ változatát. (hasonlóan mi t az SSJ God és az SSJ BLue esetében)
ui. Amikor a felülnézetből mútatják a küzdöteret, akkor a lelátón annyi kis pötty van, amennyinek lennie kell, és ott ahol lenniük kell. Szóval még erre is figyeltek.
Szerkesztette: Shiro - 2017.10.08. 12:58