Hát a kajak-kenusok még csak most kezdik el. Szóval bízzunk benne, hogy nem lesz gond a legjobb 10-be való bekerülés

Sport
Valóban az.
F-1 et követi valaki-? Ha igen, kivi lennék hogy Ő mit gondol Hamilton-rólm meg arról amit művelt.
(igen ,lassan 1 hete volt a szezonzáró, de azóta nem voltam még a fórumon)
Szerintem egyáltalán nem volt szép amit művelt, sosem volt szimpatikus, és nem azért mert fekete, hanem az ilyen dolgaiért.
Nagyon örülök hogy Rosberg lett a világbajnok, megérdemelte.
Sokkal szimpatikusabb ember Rosberg, az egyszer biztos, de én bennem még is egy kicsit....hát húztam a szám, fogalmazzunk így, mert az egyértelmű, hogy nem ő volt a jobb versenyző idén (meg sosem).
Persze, megérdemelte, mert ja, megdolgozott érte, és baromi jó pilóta, de Hamilton kiemelkedik ebből a mezőnyből, ha a sebességet nézem, márpedig mi mást kéne nézni. Ha nem hátráltatták volna technikai gondok, magasan nyeri a VB-t.
De mindegy, én is örülök Rosbergnek, sokkal szimpatikusabb ember, és örülök, hogy összejött az álma. Meg a Forma1-nek is jót tesz, hogy nem lett Hamilton egyeduralkodó, és Rosberg is elhiszi már, hogy meg lehet fogni.
De egyébként én azon voltam kiakadva, hogy miért voltak felháborodva Hamilton versenyzésén. Mármint, lassú volt? Oké, akkor tessék fiam, előzzed meg, de nem, Rosbergnek esélye sem volt, Hamilton úgy uralta a mezőnyt, ahogy nem szégyellte.
Nem látom be, hogy ha valaki olyan jó, hogy ezt meg tudja tenni, akkor miért ne tegye.
Anno sokkal tisztességtelenebb dolgok voltak, amikor pl. Schumacher keresztbe állt a Monaco-i időmérőn.
És még egyszer, én nem szeretem Hamiltont Tehát nem elfogultságból védem.
Nos jövőre már úgy is mind1, nem fogjuk Rosberget versenyezni látni, visszavonul
Ezen nagyon meglepődtem, és sajnálom. Kíváncsi lettem volna így ,hogy megtudta verni Hamiltont, és elhiszi hogy lehet világbajnok, hogy versenyzett volna, és hogy- smint lett volna a következő szezon.
Hamilton lehet, hogy gyorsabb Rosbergnél, de nem az egyetlen ilyen gyors pilóta.
Egy Vettelt, vagy egy Alonsot, azért megnéztem volna ebben a Mercedesben. (Igaz Alonso sem a szívem csücske)
Nem tudom ki lesz most így a Mercedes új pilótája, de az új szabályok miatt, egyáltalán nem biztos hogy a Mercedes ilyen kiemelkedő lesz, mint az elmúlt években. Szeretem a Red-Bull-t, szóval remélem sokat javulnak, igaz Verstappent ki nem állhatom, ez a stílus, remélem hamar meg komolyodik, mert nekem amit művelt a szezonban, nem igazán jött be.
Ferrari is remélem javulni fog, Vettel az egyik kedvencem, szóval hajrá.
Hülkenberg helyében nem biztos ,hogy elmentem volna a Renaulthoz, de hát Ő tudja, a Force India számomra egy nagyon szimpatikus csapat, és Perez is szimpatikus, ahogy Hülk. is
Fú, hát alig akartam elhinni, amikor olvastam. De ettől csak még inkább nőtt a szememben Rosberg, hogy képes megállni, és kimondani, hogy nem akar még egyszer ekkora áldozatokat hozni. Az álma teljesült, és neki ez elég, most már másra akar koncentrálni, nem ezzel tölteni el az életét.
Baromi intelligens ember.
Hamilton meg a nyilatkozatával (hogy egyszer verte meg, nem csodálja, hogy fél, és vissza akar vonulni), meg még jobban leírta magát a szememben, ilyen... ostoba, egoista hülyeséget.
De ettől függetlenül, szerintem ha Vettel, vagy Alonso lett volna a csapattársa, akkor is ő lett volna a gyorsabb. Nem biztos, hogy jobb, mert abban benne van a konzisztens teljesítmény, a megbízhatóság is, de hogy a leggyorsabb, az szerintem biztos, ezt már 2007-ben is bizonyította Alonso ellen.
Ezt még akkor is elismerem, hogy ha egy köcsögnek tartom, és antipatikus.
Drukkolok a Ferrarinak meg a Red Bullnak, remélem felhúzzák magukat, és lesz egy érdekes, kiélezett csata jövőre. Arra is kíváncsi vagyok, hogy kit hoznak Rosberg helyére.
Verstappen meg... lehet, hogy nem bírják sokan, meg kis pukkancs, de azt is el kell ismerni, hogy néha csak miatta volt érdemes futamot nézni
Jellemző, hogy idén alig néztem pár futamot, de pl. amit Brazíliában csinált... ott meggyőzött engem arról, hogy még mindig érdemes Forma 1-et nézni.
........................................................................................................................................................................................
Update:
Nem nézi senki a kézi VB-t? Jó ég, mekkora meccset toltunk le a dánok ellen
Tavaly még azon viccelődtem, hogy 3 a magyar igazság, hát most is lett egy hármas, a portugálok megtették a magukét, viszont nekünk még 3 kaput eltaláló lövésünk se lett. Talán még ők sem számítottak arra, hogy ilyen könnyű dolguk lesz ellenünk. Ronaldo sem hisztizett, nem volt rá oka és Hajdú B. sem tudott most semmi emlékezeteset mondani, mint az EB-én.
Kicsit komolyabbra véve a szót, már a meccs előtti napokban érezhető volt: sajnos az EB hangulata már szertefoszlott, mintha nem is lenne tétmeccs. Mellesleg, szvsz a nyári 0-4 bizony betett nekünk, a külföldön játszó játékosok közül szinte senki sem nevezhető stabil kezdőnek, nem bíznak a magyar játékosokban a külföldi edzők, játék nélkül pedig tényleg csak a csoda segíthet, ami ezúttal elmaradt, de legalább a nyári EB emlék megmarad, de jó lenne egy VB emlékkel is gazdagabb lenni (majd a 48 csapatos vébé 2026-tól? haha)
Nah, mindegy, kb. fél évente egyszer látogatom meg ezt az oldalt, csak nosztalgiából írtam ide valamit, most meg mehetek ezerrel tanulni...
Ez van, ekkora a különbség, egyébként nem is játszottunk rosszul. Egy védelmi hibánk volt, a másik két gól nem közvetlen hibából adódott. Sajnos ez a köcsög Ronaldo, el kell ismerni világklasszis
Ez van, ők jól játszottak, nem mint nyáron, mi meg átlagosan, márpedig akkor ennyi a különbség. De nem estünk össze, akartunk, én nem vagyok különösebben csalódott.
És amúgy nem igaz, Nagy és Gulácsi rendszeres kezdő (Gulácsi abban a Lipcsében, ami a második a Bayern mögött...), mostanában Szalai is egyre többet játszik a Hoffenheimben (ami meg negyedik a Bundesligában), én úgy tudom, hogy Bese is szokott játszani, és a többiek is, de persze ők nem nyugati csapatban játszanak (de azért a lengyel liga, nem beszélve Kádár Dinamo Kijevéről nem piskóta, főleg az NB1-hez képest). Nem ezen múlott. Hajdú B. említette, hogy az egyik cserejátékos értéke több volt, mint az egész magyar kereté Azért sokat mondó ez.
Kár, persze, de ez a realitás, és nem hiszem, hogy szégyent hoztunk volna magunkra.
És azt sem hiszem, hogy szertefoszlott volna az EB hangulata... 3000-en voltak Liszabonban.
Hát sajnos én is azt tudom mondani amit a többiek! Sajnos esélyünk se igen volt. Ezt sajnos tudtuk előre de azért én nem 3-0-ra tippeltem volna.
Sajnos nem vagyunk egy szinten velük. Nálunk azért nem játszanak olyan világklasszisok mint náluk. A légiósaink messze nem olyan csapatokban vannak mint a portugálok és még sajnos nem is biztos kezdők azok se.
De bízzunk a jövőben és a fejlődésben. Na meg 2020-ban.
Igaz, én egyedül Gulácsit mondanám 100% stabil kezdőnek (legalábbis idén nyárig, mert állítólag a Leipzig a helyére akar igazolni egy kapust, de ez most nem is annyira lényeges), viszont sajnos ő sem egy Király Gábor szint azért. Persze nem követek mindenkit figyelemmel, tehát akadhat még pár kisebb csapat, ahol rendszeres játéklehetőséghez jut egy-egy játékos.
Nem tudom, az én környezetemben senki nem érezte azt a drukkot, mint nyáron, de még a Sport Tv is ugyanezt mondta egyébként. Na jó, 3000 néző azért nem kevés.
A játékosok értéke nem sokat fejez ki szvsz, pl. anno Halmosi a Premier Leauge-ben szereplő Hull Citybe rekord összegért igazolt, de csak kispadmelegítőnek volt jó, pedig ha beállt szökő évente egyszer, akkor hajtott, szerettem a játékát (most az NB1-ben nem figyelem sem őt, sem az egész bajnokságot). Manapság már dőlnek a rekord összegek, amiket nem is lehet szinte követni. Németh, Kiskokó, stb. mind nagy tehetségnek indult, de sajnos valami mindig elromlik, így közepes vagy annál kisebb karriert tudnak csak befutni... de már kezdek nagyon elmerülni a témban.
Én azt láttam, hogy sajnos már az első kapott gólnál feladtuk a meccset, a portugálok ezt észrevették és átvették gálára az iramot, stílust. Szerintem nem volt szép halál. Szalai küzdőszelleme viszont tetszett, egymaga nekiment a teljes portugál védelemnek, de ő ehhez kevés...
Nagy szinte az összes meccsén kezdő a Bolognában, Olasz liga középcsapat. Alig van olyan meccs, hogy ne legyen kezdő.
És szerintem Gulácsi nagyon is megfelelően pótolja Királyt, de rajta kívül is, kapus poszton baromi jól állunk.
Nem mondanám, hogy feladtuk. Oké, 3-nál már egyértelműen, de addig próbálkoztunk- csak éppen nem ment.
Akárhogy is, belegondoltam, hogy ha nincs Dárdai, még mindig Komant, meg Rudolfot kéne a válogatottban néznem, és kirázott a hideg. Annál csak jobb lehet Storckon látszik, hogy gondolkodó edző, használja a keretet, nem gyáva merész döntéseket hozni, újoncokat bedobni. A felvázolt taktikája is tök jól működött, 30 percig, aztán nyilván, egy hiba elég volt, és változtatni kellett. És meg is tette a szünetben a Lang-Lovrencsics cserével.
Egyszerűen ennyi a különbség, én szerintem nincs ezen szégyellni való, ez nem bukaresti 3-0 volt, gyáva és remegő lábú focival. Ötlettelenek voltunk, de nem hajoltunk meg, ez az én véleményem.
Hajrá, lehet építkezni, a VB-hez csoda kell, de a 2020-as EB reális, és mennyire jó lenne az új Puskásban magyar EB meccset nézni.
Ugrás a fórumra: |