Szerintem nem ettől lesz menő, ha ez nem valami trükk agymosás stb akkor a karakter bemocskolása. A tél katonája óta menő a karakter Pontosabban a liftes bunyó óta
Könyvek, képregények
A vének háborúja
Nos, elolvastam mind a 6 kötetet és azt kell mondjam, hogy meglepően jók lettek.
Az első rész a Vének háborúja egy érdekes jövőt mutat be, több száz évvel a jövőben, ahol a Gyarmati Szövetség a gyarmatairól, főleg a Földről toboroz új katonákat de csak 75 éves kor felett. Ekkor áttöltik a tudatukat egy mesterséges, feljavított testbe, hogy lehúzzanak 8 évet (asszem) a Gyarmati Véderőnél, majd a 8 év után ismét átköltöznek egy már végleges testbe, amiben újra megöregednek.
Az első rész főszereplő John Perry, aki újonc GY.V. katonából őrnagyi rangig jut majd. Nekem ez a könyv tetszett leginkább, na meg az Utolsó Gyarmat
A 2. könyv a Szellemhadtest egy másik sztorit dolgoz fel, új szereplővel. Ez a rész a Különleges erőket, másképp a Szellemhadtestet mutatja be,izgalmas űrcsatákkal és egy egész jó csavarral a történetben.
A 3. rész Az Utolsó Gyarmat leginkább a Cibola Meghódítása egy jóval rövidebb változata, ám itt már van egy idegen fajokból álló szervezet, amely végre kész fellépni a Gy.Sz. és a gyarmatosítások ellen. Az 1. rész után, nekem ez jött be leginkább (főleg Jane miatt).
A 4. a Zoe Története engem nem kötött le különösebben. A sztori a 3. résszel egyidőben történik és egyfajta kiegészítése annak, Zoe szemszögéből.
Zoe a 2. könyv áruló doktorának lánya, akit a visszavonult John Perry és felesége Jane Sagan fogad örökbe és mellesleg van egy külön civilizáció ami imádja őt lel.
Az 5. könyv a Lázadás Hangjai már kifejezetten vontatott volt számomra, a Föld bevétele a Konklávéba, a Gy.Sz. elszántsága hogy meghiúsítsa azt, hogy maradjon nyersanyag a hadsereghez egyáltalán nem tudott lekötni.
A befejező könyv az Árnyékszövetség jobb lett, mint az előző rész, ismét pörgős sztorit kaptunk és spoilermentesen csak annyit, hogy eléggé "meh" lezárást kapott a történet.
Mindenképpen olvasd el Aes, mert megéri, remélem, egyszer sorozat is lesz belőle. Csinálhatná a SyFy, ha már a Térségből is siekrült egy pofás sorozatot összerakniuk.
Én mostanában Anthony Ryan-től a Hollóárnyék-trilógia befejező részét (A tűzkirálynő) olvasgatom. Nagyon jó! Egyszerűen imádom! Csak kár, hogy az utolsó kötet.
És mellé kijött vele még Mark Lawrence Széthullott Birodalom trilógiájának utolsó kötete (Tövisek Császára) is.
Ma volt képregénybörze mert miért is ne éljek megint kenyéren és vízen 1 hónapig. Szerencsére a sorban jó helyem volt Hosszú Katinka meg a mondóra ment haknizni a kiadványával, így minden adott volt egy jó zsákmányhoz íme:
http://kepfeltolt...es.hu_.jpg
http://kepfeltolt...es.hu_.jpg
http://kepfeltolt...es.hu_.jpg
http://kepfeltolt...es.hu_.jpg
http://kepfeltolt...es.hu_.jpg
http://kepfeltolt...es.hu_.jpg
Végre van WD 100. számom, igaz nem a kedvenc borítómmal de most már elaludhatok Glenn szétloccsant fejére.
Tumblr oldalamon olvasgattam, aztán megpillantottam egy Gabrielről, Soldierről és Anaról (is) szóló képregény részletet. Eleinte azt hittem, hogy valami rövid pár képkockás kis fanart, erre a haverom ma belinkelte a képregény adott részét.
http://comic.play...d-soldiers
Az biztos, hogy az OW története összetett és számomra izgalmas, úgyhogy a folytatásokat illetően ill. elvileg novellák is lesznek majd... nos nem hagyhatom ki azokat. Annyi a kérdőjel...
Jó hír Az idő kereke rajongói számára: már előkészületben a sorozat nyolcadik kötete, A tőrök útja. Ide kattintva megleshetitek a borítót is.
Nemezis Játékai
Kicsit sokáig tartott, de befejeztem. Igazából nem volt roszs, de a Cibola Meghódítása után én többre számítottam.
A sztori kb 2 évvel játszódik az Iloszi történések után , a Mars kiürül, az Öv kiürül, a Föld kiürül, mindenki teljes sebességgel éget a Gyűrű és az ezernyi új világ felé ahol van légkör, gravitáció, víz és a többi az élet számára nélkülözhetetlen összetevő. Közben a háttérben a KBSZ egy renegát része arra törekszik, hogy átvegye a hatalmat a naprendszer, a Medina-állomás, a Tycho-állomás és az új világok között. Emögött, meg csak említés képpen ébredezik a protomolekula megalkotóit kiirtó erő, ami most hajókat tűntet el. A Rocinante az iloszon történtek miatt fél évre a javító műhelybe kerül, Holdenék meg szétválnak, hogy mindenki elintézhesse a saját ügyeit.
Ja és Bobbie visszatér ^^
A sztoriról nem mondanék többet, spoilermentesen csak annyit, hogy jó lett a könyv, de mint mondottam volt, többre számítottam. Olvasd el, Aes.
No, Hollóárnyék trilógia kivégezve. Imádtam, kár, hogy nincs tovább.
Most a Széthullott Birodalom trilógia utolsó kötetét olvasom, de ilyen tempó mellett szerintem hétvégén végzek is vele. Nem baj, utána jön a Bolondok Hercege. Alig várom. Imádom az ilyen jó kis kalandos, harcos, véres fantasykat.
Sokkal jobbak, mint az ilyen Alkonyat és társai címen futó nyálas tinivámpíros regények.
Nem kellett sokat várni A tél szíve (Az Idő Kereke 9. kötet) borítójára. Már előkészületben van a kötet. Még három könyv kell, és teljes lesz az új magyar kiadás. =) Itt van a borítója.
Végre egy értelmes cikk a 444-en (remélhetőleg nincs tele tárgyi tévedésekkel sem)
http://geekz.444....ki-sem-ert
Ugrás a fórumra: |